A beültethető defibrillátor sem mindig hatásos időseknél

A beültethető defibrillátorok, melyek megvédik a beteget a halált okozó ritmuszavaroktól, kevéssé hasznosak az idősebbek számára, akik más súlyos betegséggel is küszködnek - állítják amerikai kutatók.

Ingervezető rendszer

Elmondták, hogy a beültethető defibrillátorok, melyek érzékelik az abnormális szívverést és életmentő sokkal állítják helyre a rendes szívverést, a legjobb hatást a 65 év alattiak esetében fejtik ki, akiknek nincs egyéb súlyos betegségük.

"Azt találtuk, hogy az egyéb súlyos állapotok esetében, mint amilyen a veseelégtelenség, rák vagy elbutulás, az eszköz kevésbé hatásos" - mondta Dr. Soko Setoguchi, a brighami Harvard Orvosi Egyetem és a bostoni Női Kórház munkatársa, akinek tanulmánya a Canadian Medical Association Journal-ban jelenik meg. "Azok, akik több betegség egyidejű fennállásával kerülnek a kórházba, szintén kevés segítségre számíthatnak a berendezéstől" - mondta Setoguchi.

A beültethető defibrillátor, melynek ára 20.000-30.000 USD között van, szívelégtelenségben szenvedők számára ajánlott, a hirtelen szívhalál megelőzésére, ami akkor következik be, mikor a szív nem keringeti tovább a vért.

A szív működéseBecslések szerint 5,3 millió amerikai szenved szívelégtelenségben, egy olyan krónikus betegségben, melynek során a szív fokozatosan veszíti el a vér hatékony pumpálásának képességét.

Sok klinikai kísérlet találta költséghatékony és életmentő berendezésnek a defibrillátort, de ezekből általában kihagyták azokat, akik más súlyos betegségben is szenvedtek - állítja Setoguchi. Csapatának eredményei több mint 14 000 szívelégtelenségben szenvedő kanadai adatain alapulnak. Az átlagéletkoruk 77 év volt, sokuk a szívbetegség mellett cukorbetegséggel, tüdő- és veseproblémákkal is küszködtek. Mindegyikük legalább egyszer feküdt kórházban szívelégtelenség miatt. Setoguchi és munkatársai azt találták, hogy a defibrillátor a beteg felének életét alig több mint 6 hónappal hosszabbította meg, és ez az időtartam minden egyes kórházi tartózkodással egyre csökkent. Elmondása szerint az eszköz azok számára lehet hasznos, akik 65 év alattiak, nem szenvednek veseelégtelenségben, rákban vagy elbutulásban.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!