A betegeskedőknek alacsonyabb az IQ-ja?

Leggyakrabban a géneket és az iskolai végzettséget említik az intelligenciát befolyásoló két fő faktorként, de egy új tanulmány szerint a betegségek sokkal erősebb hatást gyakorolnak rá.

Az Új-Mexikói Egyetem tudósai elemezték az IQ eredményeket az egész Egyesült Államok területén, és kijelentették, hogy a fertőző betegségek igen erőteljesen befolyásolják az értelmi képességeket. Az oka pedig szerintük az, hogy az emberek - különösen a gyerekek - agyműködése rengeteg energiát emészt fel. Ha valaki megbetegszik, az energiát a gyógyulás folyamata veszi el, így az intelligencia gyengül.

A Scientific American című folyóirat egyik cikkében Christopher Epping a következőket mondta: "A fertőző betegségek hatalmas mennyiségű energiát vonhatnak el a fejlődő agytól. A bizonyítékok alapján ez az elsődleges oka az emberi intelligenciában tapasztalható eltéréseknek."

Epping csapata többféle teóriát vizsgált meg az IQ-t befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban, többek között az oktatást, az anyagi helyzetet és a szub-szaharai résztől való lakótávolságot. Ez utóbbi szempont háttere az, hogy a feltételezések szerint itt az utóbbi időkben többet kellett gondolkodni a megélhetés érdekében, ezért emelkedett az emberek IQ-ja.

Az amerikai lakosság intelligencia-hányadosát áttekintve Epping és csapata megcáfolta a feltételezéseket. "Az öt, legalacsonyabb IQ-hányadossal rendelkező állam mindegyikében több volt a fertőző betegek száma, mint az öt legintelligensebb államban. A kapcsolat az összes állam esetében jól látható.

Eppig reméli, hogy csapatának feltételezése nyomán az emberek világszerte tenni akarnak majd az intelligencia növelése érdekében.

ITT MEGOSZTHATOD:

IQ

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult idő várható, de a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. Délelőtt még elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső, majd délután már csökken a csapadékhajlam. Napközben nagyrészt mérsékelt marad a légmozgás, majd főként estétől a Dunántúlon megélénkül, néhol északnyugaton megerősödhet a déliesre forduló szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.