A bérnővér ennyit keres

A magyar kórházak egy része ma már nem működne, ha nem lennének bérnővérek. A bérnővérek többsége állami kórházban dolgozik közalkalmazottként, de szabad- vagy pihenőidejében egy cég alkalmazásában másik kórházban vállal munkát.

Több százezret is megkereshet, aki bérnővérkedik

A Magyar Narancs cikke szerint a munkaerőhiány miatt több fővárosi és vidéki kórház már nem tudja teljesíteni a törvényben előírt minimális személyi feltételeket. Ilyenkor cégekkel szerződnek, amelyek különböző feladatokra közvetítenek ki szakképzett alkalmi munkaerőt. A bérnővérek a cégtől kapják a fizetésüket, így a kórház számára is kevesebb az adminisztráció.

Veszélyben a biztonságos betegellátás 2018. szeptember 19-én számoltunk be róla, hogy a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesülete megtartotta XXVI. éves Konferenciáját. Itt hangzott el, hogy immáron komoly morális kérdés a biztonságos betegellátás megtervezése, hiszen folyamatosan csökken a szakképzett munkatársak száma és aránya. A HR monitoring adatokból látható, hogy a fiatalok egyre kevesebben jelentkeznek egészségügyi szakképzésre. Az elmúlt 8 év átlagát tekintve a végzős hallgatóknak csak 41%-a marad a pályán. Legnagyobb problémát a súlyos betegeket ellátó területeken tapasztalni. Az eddigi ösztönzők és intézkedések szükségesek, de nem elégségesek .

Több százezer forintot is meg tud keresni egy bérnővér, egészségügy betegellátás bérnővérek munkaerőhiány szakemberhiány nővérek
Egyre több kórház egyre több osztályán dolgoznak bérnővérek

Régebben csak egy-két osztályon kellett bérnővér, például az aneszteziológián vagy az intenzíven, de ma már van olyan kórház, ahol 10-12 osztályon folyamatosan kiközvetített munkaerőre szorulnak, mondta a lapnak Eisenhauerné Fördös Andrea, a Független Egészségügyi Szakszervezet egyik alelnöke. Folyamatos igény van a hiányzó munkaerő pótlására a krónikus belgyógyászaton, a traumatológián, sőt ma már segédápolói feladatokra is keresnek bérnővéreket.

Nagy a tévesztés és a kiégés lehetősége

Aki állami kórházban és bérnővérként is dolgozik, akár több százezer forintot is meg tud keresni. De ennek ára van: az illetőnek három-négy munkahelye lesz, és általában nem tartja be a törvényben előírt pihenőidőt: az egyik 12 órás műszakból szalad a másikba, emiatt egyre nagyobb a tévesztés és a kiégés lehetősége.

Ha lemondják a munkát, nem tudják pótolni őket

Nem véletlen, hogy sok szakképzett ápoló így is inkább a kisebb felelősséggel és 350 ezer forintos fizetéssel járó Lidl-pénztárosi állást választja, és inkább emellett vállal néhány éjszakai műszakot kórházakban. Más két hetet Ausztriában vagy Németországban dolgozik, és a fennmaradó idejében itthon bérnővérkedik - idézi a lap cikkét az Index .

A bérnővéreket az új helyen sokszor újra és újra be kell tanítani; nem biztos, hogy rendelnek a kifogyó gyógyszerből a műszak végén, ha lemondják a munkát, nem tudják pótolni őket a műszakban, és nem tudják ellenőrizni azt sem, hogy mennyire kipihenten érkeznek. Bármennyire jól hangzik is, mondják szakemberek a Magyar Narancsnak, mindez csak átmeneti megoldás lehet az egészségügyben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!