A babapatika összeállítása

Egy jól összeállított és megfelelően karbantartott házi patika, különösen, ha kisbaba van otthon, nagy segítség. Vészhelyzetben fontos lehet, hogy minden kéznél van, éjszaka pedig nem kell ügyeletes gyógyszertár után kutatni a városban.

Minden háztartásban hasznos segítség egy kis doboz vagy szekrény, melyben a család által leggyakrabban használt gyógyszereket, illetve elsősegélynyújtáshoz használatos készletet tartunk. Mivel kisbaba esetén még gyakoribbak lehetnek a váratlan egészségügyi vészhelyzetek, ezért nem árt előre felkészülni ezekre, és egy rendezett, áttekinthető és jól felszerelt házi patikát tartani otthon.

Ha ez egy falra szerelhető szekrény, fontos, hogy kulccsal zárható legyen: tartsuk is mindig zárva, a kulcs hollétéről pedig tudjon család minden felnőtt tagja. Ha házi gyógyszertárnak egy dobozt nevezünk ki, gondoskodjunk róla, hogy a baba ne érhesse el, még úgy sem, ha például felmászik egy székre.

Hasznos lehet, sőt vészhelyzetben egyenesen életmentő, ha itt tároljuk egy dossziéban, időrendi sorrendbe rendezve a baba összes orvosi papírját, leletét, bármit, ami korábbi betegségeivel kapcsolatos. Így sürgős esetben nem kell kapkodnunk, csak kivesszük innen ezt az irattartót, és már mehetünk is orvoshoz.

Nagyon fontos, hogy a házi patikában tárolt gyógyszerek dobozára mindig írjuk rá tollal, mire használjuk, és mikor bontottuk ki őket. Rendszeresen ellenőrizzük a lejárati időket, illetve azt, hogy felbontás után mennyi ideig áll el az adott készítmény, különben könnyen megtörténhet, hogy az éjszaka közepén derül ki a lázas baba mellett állva, hogy lejárt a lázcsillapító. A lejárt gyógyszerek veszélyes hulladéknak számítanak, így sose a szemetesbe dobjuk őket, hanem adjuk le egy közeli patikában. Ha tudjuk, akár külön rekeszeket is kialakíthatunk tünetek szerint (pl. köhögéscsillapítók, lázcsillapítók stb.) hogy még könnyebben megtaláljuk, amit keresünk.

Elsősegélynyújtáshoz

Kisebb sérülések ellátásához tartsunk steril gézlapot, pólyát többféle méretben, leukoplasztot, sebfertőtlenítőt, sebtapaszt. Mindezt kis dobozban, könnyen elérhető helyen, ollóval együtt tároljuk. Készítsünk össze mindent előre, mert bajban kevésbé tudunk gondolkodni. Rovarcsípésekre, égések kezelésére való készítményeket is szerezzünk be. A babáknál használatos popsikrém pedig nagyobb gyerekeknél is jól jöhet, nehéz széklet esetén, kipirosodott szeméremtest, herezacskó bekenésére. Legyen mindig legalább két lázmérő otthon, hogy ha az egyik valamiért elromlik, legyen tartalék.

Lázcsillapítók

Ezek a gyógyszerek csökkentik a lázat, és egyben javítják a kis beteg közérzetét. A jelenlegi felfogás szerint 38 fokig a lázat a szervezet védekező reakciójának tartjuk, ezért 38,5 fokig nem csillapítjuk. E felett már használhatunk lázcsillapító gyógyszert, 39 fok felett pedig hűtőfürdő és gyógyszer együttes alkalmazását javasolják az orvosok. Ha a baba hajlamos a lázgöcsre, mindenképpen tartsunk otthon lázcsillapító kúpot is. Egyszerre nem adhatunk kétféle fájdalomcsillapítót, és célszerű felírni, melyik vált be leginkább, mert később nem biztos, hogy emlékezni fogunk rá. Használat előtt mindenképpen olvassuk el a betegtájékoztatót, még akkor is, ha úgy gondoljuk, emlékszünk az adagolásra: inkább ellenőrizzük magunkat, minthogy túladagoljunk egy készítményt.

A paracetamol tartalmú készítmények láz-és fájdalomcsökkentők , használatuknál figyeljünk a túladagolás veszélyére: ha többféle elnevezésű készítményt akarunk adni a babának, mindig ellenőrizzük a hatóanyagot. Három hónaposnál kisebb babáknak adásuk nem javasolt. A szaliciláttartalmú lázcsillapítók is igen hatékonyak, de 10 éves életkor alatt használatuk nem javasolt. Viszont már vannak kifejezetten babáknak gyártott ibuprofen-tartalmú láz-és fájdalomcsillapítók, melyeket 3 hónapos kortól adhatunk a babáknak. Kisbabáknál a lázcsillapítókat természetesen csak kúp vagy szirup formájában tudjuk alkalmazni: a megfelelő készítmény kiválasztásához kérjük orvosunk, gyógyszerészünk tanácsát.

Egyebek

Jó, ha tartunk a házi patikában köhögéscsillapító szirupot, orrcseppet, gyógyteákat, hasmenést csillapító szert, kisbabáknak puffadás és hasfájás elleni cseppeket, teákat, illetve bármit, amit a gyereknek rendszeresen szednie kell. A folyamatosan szedett készítményekből mindig tartsunk otthon valamennyi tartalékot, mert ezek gyakran a legrosszabbkor fogynak el, vagy csúsznak ki a kezünkből, és törnek össze.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!