A magyarok harmada már a magánorvost választja

A magyarok csaknem harmada járt magánorvosnál tavaly egy felmérés szerint.

A teljes magyar lakosság 29 százaléka járt magánorvosnál az elmúlt egy évben, ők tavaly átlagosan 137 ezer forintot költöttek erre - derült ki az UNION Biztosító megbízásából készült reprezentatív kutatásból. A felmérés szerint a válaszadók főként azért választanak állami helyett magánorvost, mert gyorsabban jutnak ellátáshoz, és alaposabb a vizsgálat. A minden esetben állami orvost választók a fő érvek között említették, hogy nincs pénzük a magánellátásra, azért fizetik a tb-t, hogy kapjanak állami ellátást, valamint sokallják a díjakat.

magánegészségügy
A magyarok csaknem harmada járt magánorvosnál tavaly. Fotó: Getty Images

A kutatás adatai szerint minél fiatalabb valaki, annál kevésbé jellemző rá, hogy csak az állami egészségügyre támaszkodik: míg a 25-34 évesek 80 százaléka szokott magánellátást is választani, addig az 55-65 éves korosztálynak csak a 61 százaléka tud és hajlandó pénzt áldozni erre. Az iskolázottabbak körében nagyobb a hajlandóság a magánellátás választására, az érettségizettek 73 százaléka szokott legalább részben magánorvoshoz menni, a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek a 86 százaléka. A felmérés szerint a magyarok csupán harmada zárkózik el kategorikusan a magánellátástól.

Akik igénybe szoktak venni magánorvosi szolgáltatásokat, azok fogorvosra átlag 69 ezer forintot költöttek tavaly, a többi magánorvosra pedig átlagosan 68 ezer forintot. A legtöbben soknak érzik a magánorvosi szolgáltatások díjait, de az árakat nem a szolgáltatáshoz mérten tartják magasnak, inkább a saját jövedelmükhöz viszonyítva.

Recept nélkül kapható gyógyszerekre 30 ezret, míg a vényköteles orvosságokra átlagban 44 ezer forintot költöttek a válaszadók. A magánorvosi vizsgálat, konzultáció díját a legtöbben készpénzzel vagy bankkártyával fizetik. A megkérdezettek 15 százaléka a biztosítójával fizetteti a számlát az egyénileg megkötött magán egészségbiztosítása terhére, míg a válaszadók 16 százaléka veszi igénybe a munkáltató által a munkavállalók javára megkötött csoportos egészségbiztosítást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.