A hősugárzó mellett halt meg a csecsemő

Belehalt az égési sérüléseibe az az egyhónapos csecsemő, akit az anyja egy forró hősugárzó mellett hagyott magára.

Egy bekapcsolt hősugárzó mellett hagyta felügyelet nélkül az egyónapos csecsemőjét egy Hajdú-Bihar megyei nő. A kicsi olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét, anyját gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság - írja a 24.hu.

Forró hősugárző mellett hagyták felügyelet nélkül

A beszámoló szerint a nő március 11-én hét óra körül felkelt, majd megetette az egy hónapos csecsemőjét. Az alvó kislányt ezután letette az ágyra, és közvetlenül mellé helyezett egy bekapcsolt és nagy fokozatra állított hősugárzót. Ezt követően a nő anélkül, hogy a házban lakó egyik férfinak szólt volna, magára hagyta a csecsemőt és elment egy ismerőséhez, ahonnan haza akarta vinni a másik két gyermekét, akik ott aludtak.

Miután nyolc óra kürül visszatért a nő, felfedezte, hogy a csecsemő nem mutat életjelet, ekkor felkapta a gyermeket, és átfutott vele egy másik épületbe, a nővéréhez, ahonnan együtt hívták ki az Országos Mentőszolgálat munkatársait. Az anya testvére a bejelentés során azt mondta, hogy a gyermeket egy patkány haraphatta meg. A mentők rövid időn belül a helyszínre értek, azonban az egy hónapos csecsemőt már nem tudták újraéleszteni.

A büntetőeljárás adatai szerint az asszony gondatlan magatartása következtében a baba az alsó végtagjainál a testfelület mintegy 13 százalékára kiterjedő, részben másodfokú, valamint helyenként már harmadfokú égési sérülést szenvedett, és az égési sérülés okozta sokszervi elégtelenség miatt halt meg. A bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében mondta ki bűnösnek a nőt, és 2 év fogházra ítélte. Ennek a  végrehajtását azonban 3 évi próbaidőre felfüggesztette.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!