4.000 gyermek örülhet az ajándéknak

Nem kell már elaltatni vagy érzésteleníteni a szemnyomásmérésre szoruló kis betegeket a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján. Az évente több mint négyezer ilyen vizsgálatot végző intézmény ugyanis a napokban két új úgynevezett non-contact tonométerrel (érintés nélkül működő szemnyomásmérő készülékkel) gazdagodott. Az egyenként több mint másfél, összesen közel 3,4 millió forintba kerülő műszerek gyakorlatilag karácsonyi ajándékként érkeztek a klinikára: a K&H Gyógyvarázs programja ugyanis az anyavállalat által az ügyfelek karácsonyi ajándékozására elkülönített pénzösszegből most - miként évek óta is - inkább újabb gyermek-egészségügyi intézményeket segít értékes műszerajándékokkal.

A program ötödik évében ez a keretösszeg tízmillió forint volt, ebből a Szemklinika mellett négy másik intézményt sikerült megajándékozni. Amint azt Horváth Magyary Nóra a cég Csoport kommunikációs igazgatója elmondta, a megajándékozott intézeteket a zsűri javaslata alapján a Gyógyvarázs éves pályázati programjára beérkezett pályázatok közül választották ki. Ezt is beleszámítva az elmúlt években a program összesen több mint 222 millió forint értékben járult hozzá mintegy 70 kórház és mentőállomás színvonalas munkájához.

Dr. Németh János, Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója elmondta, hogy a Szemészeti Klinika 12 szakambulanciával végzi a Közép-Magyarországi régió szemészeti ellátását, és egyben kiemelte, hogy a készülékek igen jó helyre kerültek, segítségükkel évi négyezer kisgyermek ellátása válik könnyebbé. A készülékek előnyeként említett a modern, érintés nélküli működést, amellyel feleslegessé válik az altatás, illetve a helyi érzéstelenítés, így a beavatkozást korábban nehezen tűrő gyermekek vizsgálata hihetetlen mértékben leegyszerűsödik, gyakorlatilag egy-két perc alatt elkészül a vizsgálat. Külön előny, hogy a készülékek hordozhatók, amely nagyon fontos a koraszülöttek ellátásánál.

Pilling Róbert

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás, és kisebb eső, zápor is főként arrafelé fordulhat elő nagyobb eséllyel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. Estétől gyengül és délire fordul a légmozgás.A csúcshőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!