40 ezer gyereket menthetett volna meg ez az oltás

Még mindig több ezer gyerek hal meg Afrikában, mert nem kapják meg időben a tüdőgyulladás elleni oltást. A tüdőgyulladás elleni oltások a Global Burden of Disease (GBD) nevű kutatóprogram szerint akár 40 ezer gyerek életét is megmenthették volna Dél-Szudánban, Szomáliában, Guineában és Csádban 2019-ben.

Az ENSZ 2015-ben megfogalmazott, 2030-ig tartó fenntartható fejlődési programjának (SDG) egyik célja a gyermekhalálozás csökkentése. Ennek ellenére azonban még mindig nagyon sok gyerek hal meg tüdőgyulladás miatt – mutatott rá Ubah Farah, a szomáliai egészségügyi minisztérium egyik tanácsadója. Mint mondta, a koronavírus elleni oltási kampány sokkal hatékonyabban működött Szomáliában. „Miért nem tehetünk ugyanígy a gyerekek esetében? Ez kettős mérce” – tette hozzá.

A legtöbb afrikai ország egyébként már rendelkezik a tüdőgyulladás elleni vakcinával, korábbi tanulmányok pedig már rámutattak arra, hogy az oltási kampányok nyomán jelentősen esett a kórházban ápoltak, illetve a halálozások száma, a többi között Ruandában, Kenyában és a Dél-afrikai Köztársaságban. Múlt héten, a gyermekkori tüdőgyulladásról tartott madridi konferencián pedig Dél-Szudán, Guinea, Szomália és Csád bejelentette, hogy 2024-ben szeretnék elkezdeni az immunizálást a GAVI Vakcinaszövetség segítségével.

A járványok közbeszóltak

A kampányokat mindeddig késleltette a koronavírus-járvány, Guineában emellett kétszer is ebolajárványt jelentettek, Dél-Szudán és Szomália pedig humanitárius válsággal küzd, a többi között az évtizedek óta nem tapasztalt mértékű szárazság miatt. Míg e két utóbbi országgal kapcsolatban a GAVI bejelentette, hogy elengedik a kezdeti költségeket, Csádnak és Guineának csaknem 300 ezer dollárt kell az első évben előteremtenie, hogy a GAVI további támogatására tarthasson igényt – jelentette be a vakcinaszövetség programigazgatója, Veronica Denti.

Évente 700 ezer gyerek hal bele

A pneumococcus baktérium okozta gyermekkori tüdőgyulladás világszerte a leghalálosabb betegség a gyerekekre nézve. Évente 700 ezer kiskorú hal bele, elsősorban az alacsony és közepes jövedelmű országokban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.