17 órát várt egy olasz fiatal a Honvédkórházban

Trombózisgyanúval került egy olasz fiatal a Honvédkórház sürgősségi osztályára. Úgy tudni, 17 órát várt, de végül nem tudta meg, mitől gyulladt be a lába.

Újabb botrány a Honvédkórházban

Trombózisgyanúval került a Honvédkórház sürgősségi osztályára egy olasz fiatal. Vele volt egy magyar tanárnő is, aki a hvg.hu-nak leírta kálváriájukat. A cikkből kiderül, hogy a történet főszereplője egy olasz diák, aki az Erasmus+ program keretében itt végzi szakmai gyakorlatát, egy budapesti szállodában dolgozik. Kedd reggel a fiú jelezte, van egy növekvő piros folt a lábán, a szállodában megvizsgálta egy orvos, aki azt mondta, trombózisgyanú miatt azonnal menjen kórházba.

17 órát várt a Honvédkórházban egy olasz fiatal, Honvédkórház betegellátás orvoshiány trombózis kórház
17 órát várt a Honvédkórházban, de nem derült ki, mi baja

"Taxival bevittük a Honvédkórház sürgősségi osztályára, ahol egy óra várakozás után megvizsgálta egy orvos, majd közölte, ő nem tudja eldönteni, hogy ez trombózis-e . Azt mondta, üljünk le és várjunk, amíg jön egy szakorvos. Ez nagyjából délelőtt fél tizenegykor történt."

14 óra várakozás után ment oda valaki

Éjfélkor, 14 óra várakozás után a tanárnő odament a sürgősségi információs pulthoz, ahol kijelentette, inkább hazaviszi trombózisgyanús diákját, hogy legalább normális körülmények között tudjon aludni, majd reggel ismét megpróbálkoznak az orvosi ellátással - de nem a Honvédkórházban. "A műszakvezető nővér azt mondta, várjunk, inkább ne vigyem haza a fiút, nemsokára ránk kerül a sor, már az orvost is kijelölték, maga a főorvos jön majd. Hozzátette, jók az esélyeink."

Az olasz diák és a tanárnő összesen 17 órát töltött a Honvédkórház sürgősségi osztályán, elsősorban a folyosón, várakozással. Ez idő alatt történt egy vérvétel, amelyet kiértékeltek és megállapították, hogy nem tudják, mi okozza a gyulladást, de szerencsére a trombózist kizárták.

Újabb óra telt el várakozással, amikor hajnali 1-kor a tanár újra megkérdezte a nővért, hogy még mindig jók-e az esélyeik. "Legnagyobb meglepetésemre a nővér elkezdett hangosan gondolkozni, majd közölte, hogy a vérvizsgálatot akár most is megcsinálhatják. A srácot behívták és vért vettek tőle. Erre a háromperces műveletre 15 órát vártunk" - írta le a tanár, aki betegével ezután ismét kiült a folyosóra, ugyanis azt mondták nekik, a vérvizsgálat eredményére 2 órát kell várniuk. "Itt egy kicsit összerogytunk, de hősiesen vártunk tovább."

Nem tudták megmondani, mi a gond

Később behívták a diákot vizsgálatra, majd közölték, hogy nem trombózis, a vérvizsgálat ezt kizárta. De azt nem tudták megállapítani, hogy mi okozza a diák lábában a gyulladást. "Kapott antibiotikumot és pontban hajnali háromkor elhagytuk a kórházat."

"Az csak hab a tortán, hogy amikor kiderült, baj van a sráccal, az olaszországi tanára vett egy repülőjegyet, felült egy Milánó-Budapest-járatra, leszállt és megkérdezte, hogy mit mondott az orvos. Mondtuk neki, hogy még semmit, mi változatlanul a sürgősségin ülünk. A reptérről odajött taxival és velünk várt hajnali 3-ig. Amikor jöttünk ki, azt mondta, most nagyon megnyugodott, mert eddig azt hitte, az olasz egészségügynél nincs rosszabb."

A sürgősségi osztály egyik orvosa név nélkül azt mondta a lapnak - megerősítve a történteket -, hogy nagyon sajnáljuk az esetet, de ennyi emberrel és ilyen körülmények között ez bármikor megtörténhet újra és újra.

Mit mond a kórház? A lap ezután megkereste a kórházat, de végül a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályától kaptak egy levelet, amit változtatás nélkül közöltek. "A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Sürgősségi Centrumban a betegek ellátása nem érkezési sorrendben történik, hanem az állapotuk súlyosságának függvényében. 2018. július 10-én a délelőtti órákban a megkeresésében említett külföldi fiatalember egy korábbi sérüléssel, és napok óta fennálló panaszával jelentkezett a Honvédkórházban. A jelentkezését követően azonnal elvégzett állapotfelmérés eredménye nem indokolta a soron kívüli, sürgősségi ellátást . A férfi jelentkezésének időpontjában rajta kívül közel 100 beteg várakozott a Centrumban, akik közül 45 beteg - súlyos sérülésükből, kritikus állapotukból kifolyólag - haladéktalan orvosi ellátás, illetve közvetlen beavatkozást igényelt. A férfin - a sérülésének és állapotának megfelelően - a szükséges vizsgálatokat a kórház orvosai elvégezték. A várakozási idő hosszúságát az érintett személy sérülésénél súlyosabb esetek ellátása, adott esetben életmentő beavatkozások végrehajtása indokolta" - írták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

A Tiszántúlon délutánig még derült lesz az ég, másutt azonban északnyugat felől a fátyolfelhők felvonulását követően alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő jellemzően gyenge zápor. Az északnyugatira forduló szél a front környezetében megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A csúcshőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?