Ismerjük meg a paradiót!
Miről lehet felismerni?
Miért jó a paradió?
Kiemelendők a paradió ásványi anyagai
Viszonylag sok kalciumot, káliumot, magnéziumot, vasat, foszfort és szelént tartalmaz. Ez utóbbi nélkülözhetetlen számos idegi működéshez, fontos szabadgyökfogó, hangulatjavító, szellemi teljesítményt fokozó hatása is ismert. Egyetlen héjatlan paradió 12-25 mikrogramm, egy héjas akár 100 mikrogramm szelént is tartalmazhat, így 1-2 szem elfogyasztásával a felnőtt napi szükséglet fedezhető, mintha csak egy táplálékkiegészítő tablettát kapnánk be. Kifejezetten ajánlható továbbá azoknak, akiknek minden igyekezetük ellenére sem sikerül hízniuk.
Hogyan fogyasszuk a paradiót?
Miután a világon máshol nem sikerült meghonosítani és eredményesen termeszteni, sőt saját hazájában sem alkalmas ültetvényes termesztésre, a kereskedelmi forgalomba kerülő paradió nagy valószínűséggel Brazíliából, az Amazonas-medencéből vagy környékéről, vadon növő fákról származik. Hámozatlan, hámozott és fényezett formában lehet kapni kimérve vagy előrecsomagolt kiszerelésben. A héjas magbél hideg száraz helyen tárolva egy évig is eltartható, helytelenül tárolva azonban könnyen megpenészedik. A hámozott magokat azután néhány héten belül el kell fogyasztani, különben állott, avas ízük lesz.
Tippek, tanácsok
Darálni nehezebb, mint a diót, mivel több zsírt tartalmaz, és jobban összeragad. Míg a diót akár kávédarálóba téve is sikeresen felapríthatjuk, a paradiót inkább csak késsel tudjuk apróra vágni. Ha hámozatlan maghoz jutunk, diótörővel szedhetjük ki a héjából, bár a mi diónknál kissé keményebb, ezért nagyobb erőre van hozzá szükség.
Érdekességek
Sri Lankán és Trinidadban sikerült ugyan paradiókat nevelni, tömegesen termeszteni azonban sehol sem tudták. Nagy állományai ma is csak Dél-Amerika trópusi esőerdeiben vannak, Brazília, Peru, Bolívia, Venezuela és Guyana területén.
A novembertől márciusig tartó esős időszakban érik be a legtöbb paradió. A helyi indián lakosság a vadon termő fák alól januártól márciusig szedi össze a nagy paradiótokokat, amelyeket azután bozótvágó késsel törnek föl. A diókat magas hőmérsékleten szárítják, hogy megóvják a gyors romlástól, avasodástól.