Ötödével drágult a paradicsom

A többi élelmiszerhez mérten is kiemelten drágultak a zöldségek és gyümölcsök az elmúlt egy évben, sok gazda pedig a tavaszi fagyoktól tart, ami még tovább növelne az árakon.

Szinte minden termék ára nagyot ugrott az elmúlt időszakban, ezek közül is kiemelkedő azonban a zöldségek és gyümölcsök drágulása. Nagyjából ötödével többe kerül a paradicsom, a paprika és a hagyma, mint tavaly, illetve kétharmadával többe, mint tavalyelőtt. Az RTL Híradó szerint a következő hetek időjárása csak tovább ronthat a helyzeten.

paradicsom
Rengeteget drágultak a zöldségek és gyümölcsök. Fotó: Getty Images

A paradicsom 21, a paprika 17 százalékkal került többe januárban, mint egy évvel korábban a KSH adatai szerint, a vöröshagymáért pedig 13 százalékkal többet kértek. Két év alatt pedig nagyjából kétharmadával emelkedtek az árak. Ami csökkent, az eladott mennyiség. "Míg tavaly háromszor kellett mennem zöldségért, idén meg hát az év vége óta meg csak egyszer. Ennyi. És még abból is marad" - panaszkodott a Híradónak nyilatkozó kisboltos. 

Kelemen Péter, a Fruitveb Zöldség-Gyümölcs Terméktanács ügyvezető igazgatója szerint a fogyasztói ár alapvetően három fő elemből áll össze. Az egyik ilyen a termelői ár, illetve az úgynevezett post harvest vagy csomagolási költség, valamint magának a kiskereskedelemnek a költsége, illetve árrése. Ezekből az utóbbi kettő jelentősen emelkedett az elmúlt 2 év során - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!