Kevesebb paradicsom termett idén

Globálisan és Magyarországon is kevesebb ipari paradicsom termett 2022-ben, mint az előző évben – ismertette az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).

Az AKI honlapján közzétett összesítésben a paradicsomfeldolgozók világszövetségének (WPTC) októberi előrevetítését idézve azt írták: globális szinten az ipari paradicsom termése 4,9 százalékkal 37,2 millió tonnára csökkenhet 2022-ben az előző évihez képest. Az unió első számú termelője Olaszország, ahol 10 százalékkal 5,48 millió tonnára, Spanyolországban 10 százalékkal 2,1 millió tonnára, Portugáliában 17 százalékkal 1,3 millió tonnára csökkenhet a termés.

paradicsom
Kevesebb paradicsom termett idén. Fotó: Getty Images

Az Európai Bizottság rövid távú előrevetítése szerint az EU-ban a friss piacra szánt paradicsom termése 2022-ben 3 százalékkal 6,2 millió tonnára mérséklődhet a 2021. évihez képest. Az elmúlt öt év átlagához viszonyítva ez 5 százalékos visszaesést jelent.

Az Eurostat adataiból az derült ki, hogy idén az első nyolc hónapban az EU belső piacára Hollandiából 459,7 ezer tonna (mínusz 17 százalék), Spanyolországból 393,1 ezer tonna (plusz 6 százalék) paradicsom érkezett. Az EU frissparadicsom-importját növekvő, exportját csökkenő tendencia jellemzi. Marokkóból 17 százalékkal 331 ezer tonnára nőtt az import 2022 első nyolc hónapjában az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor az unió harmadik országok felé történő frissparadicsom-kivitele 2 százalékkal lett kevesebb (254,3 ezer tonna), ezen belül az Egyesült Királyságba irányuló export 6 százalékkal 180,7 ezer tonnára mérséklődött.

Nem volt könnyű a nyár

Magyarországon a KSH adatai alapján tavaly 1940 hektárról 171,7 ezer tonna paradicsomot takarítottak be – ismerteti kiadványában az AKI. A WPTC októberi előrevetítése szerint itthon az ipari paradicsom mennyisége 30 százalékkal 80 ezer tonnára csökkenhet 2022-ben a 2021. évihez képest. A szakértők azt mondják, a friss fogyasztásra szánt paradicsom termelését idén nyáron a forróság, az aszály, a kártevők, továbbá az energia- és az inputanyagárak emelkedése nehezítette.

Az összefoglalóban a KSH adataira hivatkozva rámutattak, hogy a friss vagy hűtött paradicsom külkereskedelmi forgalmának passzívuma 2022 első nyolc hónapjában 2,95 milliárd forint volt az előző év azonos időszaki 3,97 milliárd forint passzívum után. Az import mennyisége 18 százalékkal 14,2 ezer tonnára csökkent, ezen belül a legtöbb paradicsomot beszállító Spanyolországból 21 százalékkal 4,9 ezer tonnára, Olaszországból 44 százalékkal 333,7 tonnára esett a behozatal, ugyanakkor Törökországból 10 százalékkal 1,711 ezer tonnára nőtt az import. A paradicsom kivitele 10 százalékkal 11,05 ezer tonnára emelkedett, döntően Csehország (4,95 ezer tonna) és Szlovákia (2,98 ezer tonna) felé irányult a megfigyelt időszakban.

A legfrissebb tartalmainkért kövessen minket a Google HírekbenFacebookonInstagramonViberen vagy YouTube-on!

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +1, +5 °C
Minimum: -10, -3 °C

Gyengén, a Dunántúlon közepesen felhős időre készülhetünk, csapadék nem alakul ki. Megélénkül a keletire forduló szél, 1, 5 fok között alakul a csúcshőmérséklet. Szerdán frontmentes marad az idő. A nagyon hideg, erősen fagyos reggelen intenzív kopásos ízületi bántalmak jelentkezhetnek, emellett napközben is keringési és vérnyomáspanaszok léphetnek fel. A hideg a bőrt is száríthatja. Alacsony a hőérzet, de a napsütés némileg javít a komfortérzeten. További fontos részletek a meteogyógyász® mai videójában! A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások: