Ezért tűnt el a magyar eper a boltokból

Több szempontból is eltér az átlagostól az idei szezon Magyarországon, ami megmagyarázza, miért lehet egyre nehezebben hazai termesztésű szamócát kapni a boltokban, piacokon.

Idén másfél-két héttel hamarabb kezdődött a szamócaszezon, mint ahogy azt máskor megszokhattuk – hívta fel a figyelmet Apáti Ferenc, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke a 24.hu-nak nyilatkozva. Hozzátette, általában április elején kezdődik itthon a szezon a fűtött, melegházi szamócával, az idei évben viszont ez már március végén elindult. Május közepétől aztán a szabadföldi szamóca is általában nagy számban jelenik meg a kínálatban, és egészen június közepéig ki is tart. A korai tavasz miatt ugyanakkor idén már április végén elkezdett érni a szabadföldi eper, június közepe helyett pedig már a hónap elejére nagyjából le is csengett a szezon.

szamóca, eper, gyümölcsmosás, kerti csap
A megszokotthoz képest idén hamarabb lezajlott a szamócaszezon itthon. Fotó: Getty Images

Részben tehát ez az oka a szakember szerint annak, hogy eltűnt a hazai üzletek polcairól a magyar szamóca. A helyzetet ráadásul az is tovább súlyosbítja, hogy az elmúlt időszak igencsak csapadékos időjárást hozott. A szezon végén a szabadföldi szamóca nagyon érzékeny az esőre, így tehát ez is csökkentette az elérhető termés mennyiségét. Mostanra jellemzően román és lengyel eper kapható a boltokban. Lengyelországban kapcsán Apáti megemlítette, hogy földrajzi elhelyezkedése okán hűvösebb valamelyest az éghajlata, így ott rendszerint két-három héttel később kezdődik az eperszezon a magyarhoz képest.

A magyar szamóca finomabb, mint az import? A magyar áru jóval rövidebb idő alatt eljut a fogyasztókhoz, ezért a kertészek teljesen éretten tudják leszedni, ami az ízélményben is megmutatkozik – hívta fel a figyelmet április végén a FruitVeb és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A 24.hu megkérdezte a kialakult helyzetről a nagyobb üzletláncokat, így a Spart, az Auchant, a CBA-t, a Pennyt és az Aldit is. A legtöbben szintén az időjárást okolják a hazai szamócakínálat megcsappanásáért, beleértve a korai szezonkezdetet és az utóbbi hetek csapadékos mivoltát egyaránt. Ezzel együtt egyes üzletek még bíznak abban, hogy az időjárás kedvezőbbé válásával ismét lesz elérhető magyar eper. Másutt importtal oldják meg a problémát, van, ahol spanyol és görög szamócával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra