Ezeket az ételeket nem szabad hűtőbe tenni

A hűtőszekrények rendkívül fontos szerepet kapnak az élelmiszer eredetű megbetegedések és az élelmiszer-pazarlás megelőzésében. Mégsem szabad mindent hűtve tárolni.

„Van olyan étel, amit nem szabad hűtőben tárolni?” – a kérdést egy levélíró tette fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakembereinek, akik a választ a hatóság Facebook-oldalán tették közzé szerdán. A válaszból kiderül, hogy igenis akad olyan étel, amelyet jobb, ha nem teszünk be a hűtőbe. A magyarázat pedig, hogy – hűtve vagy fagyasztva tárolva – az alacsony hőmérséklet következtében ezek minősége romlik.

A Nébih posztja szerint e körbe tartozik például a banán, a hagyma és a burgonya is. Ahelyett, hogy az említett zöldségeket és gyümölcsöket hűtőbe tennénk, érdemesebb tehát inkább hűvös helyen, így pincében vagy kamrában tárolni azokat felhasználásig. Hozzátartozik továbbá a témához, hogy vannak élelmiszerek, amelyeket nem szabad lefagyasztani, mint a tojást, tejszínt, salátákat és főtt tésztákat. Felengedve ugyanis már nem tudják megőrizni eredeti tulajdonságaikat.

Mint azt korábban megírtuk, a hűtőszekrény tartalmára – beleértve, hogy mit teszünk bele és mit nem – már csak azért is érdemes nagy figyelmet fordítani, mert egy túlzsúfolt hűtőben nem tud megfelelően áramlani a hideg levegő. Ez pedig rontja a hűtési kapacitást, magyarán meggyorsíthatja az élelmiszerek romlását. Ha mégis nagyon tele van a hűtő, akkor viszont javasolt feljebb venni a teljesítményét.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!