A gyógyító "vámpírűző"

A fokhagymát már 5000 éve rágcsálják az emberek. Különösen az ókori Egyiptom lakói szerették, nem véletlenül volt "büdös ember" a gúnynevük a szomszédos államokban.

Először a sumérok és az egyiptomiak vették fel mindennapi étrendjükbe. Fokhagymát találtak Tutanhamon sírkamrájában is, tehát feltételezték, hogy a túlvilágon is szükség lehet e hasznos növényre. Akkori értékét jól mutatja, hogy öt kilogramm áráért meg lehetett venni egy egészséges, felnőtt férfi rabszolgát. Sőt! Az egyiptomi írnokok feljegyezték azt is, hogy a világ első sztrájkja a fokhagyma miatt tört ki. Az egyik piramis építésekor ugyanis elfogyott a fokhagymakészlet, mire az ott robotoló rabszolgák egyszerűen megtagadták a munkát. Talán azért tették, mert ők is, mint a görögök, azt hitték, hogy erőt és bátorságot nyernek a növényből. A görög harcosok, sőt az első olimpiák versenyzői is fokhagymagerezdeket rágcsáltak a küzdelem, a verseny előtt, hogy bátrak és erősek legyenek.

A fokhagyma fogyasztása és a belőle kapott erő felhasználása azonban nemcsak a férfiak privilégiuma volt. Homérosz leírja az Odüsszeiában, hogy a nagy utazó matrózait disznóvá változtató Kirké és boszorkánytársai a fokhagymából nyerték azt az erőt, mellyel varázsolni tudtak. Ez azért is különös, mert a középkorra már sokkal inkább boszorkányüldöző szerként, mint boszorkánycsemegeként tartják számon a növényt. Ebben a korszakban a hagyma legnagyobb "hasznát" a vámpírok elleni küzdelemben látták. Azt tartották, hogy ha az ajtóra fokhagymafüzért, koszorút esetleg keresztet szögelnek, akkor a környéken garázdálkodó vámpír nem lépi át a ház küszöbét. Ám ha valaki vámpírt hívott meg a házába, a fokhagyma elvesztette a hatását. Sokan úgy gondolják, hogy a vámpírok és egyéb vérszívó lények legendája a veszettség járványával függ össze. Ezzel magyarázzák a vérszívók fény- és szagérzékenységét, valamint a harapással való fertőződést.

Hogy vámpír ellen hatásos-e a fokhagyma, nem bizonyított, azt azonban egy izraeli tudós kimutatta, hogy ha a szétzúzott, vagy szétrágott fokhagymából felszabaduló allicin nevű anyag reakcióba lép a szervezetet megtámadó bacilusokkal vagy parazitákkal, az említett anyag kéntartalmú fehérjéi blokkolják azok működését. Ebből és a növény antioxidáns hatásából adódik, hogy a különféle fertőző betegségek (pl.: vírusos agyhártyagyulladás) kezelésében is igen nagy szerepet kaphat. Emellett csökkenti a koleszterinszintet és a szívpanaszok gyógyításában is segíthet. Nagyon hatásos féreghajtó - embernek, állatnak egyaránt.

Gyorsan megfeledkezünk azonban a növény sok-sok előnyéről, ha a velünk szemben álló ember éppen fokhagymás pirítóst reggelizett. Akkor ugyanis csak azt az igen kellemetlen szagot érezzük, amit a hagyma hátrahagy. Mielőtt azonban emiatt lemondanánk a fokhagyma áldásos hatásairól, nézzünk szét a gyógyszertárakban: a növény hatóanyagait kapszulákba csomagolták, tehát így is fogyasztható. De aki az olcsóbb és természetesebb megoldásokat kedveli, az rágcsáljon továbbra is nyugodtan fokhagymát. A napi adag (ez felnőttnél 4-10 egy grammos gerezdet jelent) elfogyasztása után rágjunk szét némi petrezselymet - ez a növény ugyanis megszünteti a fokhagyma bűzét. Ha valaki nem bírja nyersen (pedig így a leghatásosabb), az leturmixolhatja és belekeverheti a levét bármilyen ételbe. A túlzott fogyasztással azonban vigyázzunk, mert a fokhagyma ként tartalmaz, s ennek hatására a gyomorban és a belekben erős szél alakulhat ki.

A fokhagyma télen-nyáron fogyasztható. Ültethető tavasszal és ősszel is, de télre csak a tavaszi tehető el, mivel a nagyobb gerezdekből álló őszi fajta, ha melegben tároljuk, gyorsan kihajt és ehetetlenné válik. A fokhagyma remek fűszer is. A házi kolbász elképzelhetetlen nélküle. Ha fűszerként használjuk érdemes egészben az ételbe tenni, ha mégis daraboljuk, akkor óvatosan bánjunk vele, mert ha hagyjuk, hogy megpiruljon, könnyen megkeseredhet (ráadásul a felsorolt értékes hatásait is elveszíti). X.évf./1.szám

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra