Alois Alzheimer német ideggyógyász 1906-ban írta le a később róla elnevezett, mind súlyosabb memóriazavarral járó betegséget. A betegség sajnos egyáltalán nem ritka: a nemzetközi statisztikák szerint 65 éves kor fölött a lakosság egy százaléka szenved benne, előfordulásának gyakorisága pedig ötévente megduplázódik. Sokan ennek alapján az öregedés velejárónak tartják, de az utóbbi időben mind többet tudunk arról, hogy megjelenésében igen bonyolult ideggyógyászati összefüggések játszanak szerepet.
A betegségben az agy bizonyos területein kórosan megváltozott fehérjehalmazok, úgynevezett amiloid plakkok jelennek meg. A lerakódások az idegsejtek pusztulását okozzák, és legelőször az emlékezetet megőrző idegközpont területén alakulnak ki.
Katrin Mani, a svédországi Lundi Egyetem molekuláris orvostudomány tanszékének vezetője írja munkacsoportjuk tanulmányában, hogy ha az Alzheimer-kórban szenvedő egerek agyszövetét C-vitaminnal kezelték, jól látható volt, hogy a kóros fehérjelerakódások feloldódtak. Állatkísérletek azt mutatták, hogy a C-vitamin nagyobb mennyiségben szívódott fel dehidroaszkorbinsav formájában, ha azt egy éjszakára a hűtőszekrényben tartották.
A kutatók is hangsúlyozzák, amit az ideggyógyászok tapasztalnak, hogy az Alzheimer-kórnak egyelőre bizonyítottan hatásos kezelési módja nincsen. Ugyanakkor több különböző gyógyszerrel folynak klinikai vizsgálatok, melyek bizonyos mértékben a betegség tüneteinek megjelenését késleltetik.
Az antioxidáns hatású C-vitamint igen sokféle kóros állapotban alkalmazták, de igen ellentmondó eredményekkel. A svéd állatkísérletes adatok ismét ráirányítottak ennek a készítménynek gyógyítási lehetőségeire az orvostudomány figyelmét.
