Panaszok, amelyeket a túl sok gyomorsav okoz

Ki ne tapasztalta volna már életében, milyen, amikor étkezés után tör ránk a rendkívül kellemetlen hasi fájdalom? Ilyenkor nemcsak a gyomrunk táján jelentkezhet égő érzés, hanem akár a nyelőcsőben is, sőt, kisugározhat az egész a mellkastájékra. A háttérben gyakran a túlzott gyomorsav-termelődés áll.

Mi a gyomorsav?

Az emberi test egyik legkülönlegesebb szerve az emésztésért felelős gyomor, amely rendkívül erős enzimek termelésére képes. Ezek azonban nincsenek állandóan jelen benne, csak akkor kezdenek el termelődni, amikor az étkezés során különböző idegrendszeri és hormonális reflexek elindítják a folyamatot. A gyomorsavat tulajdonképpen a gyomor falát alkotó sejtek választják ki, összetételét tekintve a sósavval azonosítható. Mivel az ételek és italok emésztése már a szájüregben elkezdődik a nyál segítségével, a gyomorsav lényegében ebbe kapcsolódik bele, és alkotóelemeire bontja mindazt, amit megettünk, valamint elpusztítja a táplálékkal bekerült kórokozókat is. Hogy pontosan mennyi termelődik ebből az erősen maró anyagból, több tényezőtől is függ. Befolyásolja a gyomortartalom mennyisége és milyensége, de különböző gyógyszerek, illetve akár lelki tényezők is hatással lehetnek rá.

Étkezés után sokakra tör rá kellemetlen hasi fájdalom
Étkezés után sokakra tör rá kellemetlen hasi fájdalom. Fotó: iStock

A maró hatás ellensúlyozása magának a gyomornak is feladatot jelent: egyfajta nyákot termel, amellyel megvédi magát a gyomorsavtól. A nyelőcsövet is óvni kell a savas hatástól, ezért a gyomorszáj, ahol a két szerv összekapcsolódik, olyan záróizommal rendelkezik, amely megakadályozza a gyomornedv visszaáramlását. Ha azonban túl sok gyomorsav termelődik, tapasztalhatunk puffadást, hányingert, hányást, rossz szájízt, valamint maró, égető érzést is a torkunkban vagy a mellkasunkban.

Gyomorégés

7 fontos tanács gyomorégés, reflux ellen - részletek itt .

Ez tulajdonképpen egy olyan égő fájdalom, amely nem feltétlenül csak a gyomrot érinti. Kiterjedhet a torokra is: ilyenkor keserű ízt érzünk a szánkban, valamint kellemetlenné válhat a leheletünk is. De olyan benyomásunk is lehet, hogy a fájdalom a hasunkba sugárzik, amelyet ráadásul hányinger is kísér. Általában étkezés előzi meg, jellemzője, hogy a fekvő vagy az előre hajló testhelyzet csak ront rajta. Rendszerint akkor lép fel, ha a gyomorszájnál lévő izomgyűrű túl gyakran kinyílik vagy egyszerűen nem zár jól, ezért a gyomorsav visszaáramlik a nyelőcsőbe. Jelentkezhet alkalmanként, de rendszeresen is. Ha legalább heti kétszer érezzük, az orvosok minden valószínűség szerint felállítják a refluxbetegség diagnózisát. A fűszeres, zsíros ételek fogyasztása, valamint a paradicsom, a csokoládé, a citrusfélék és hagymafélék könnyen kiválthatják, akárcsak az alkohol, a kávé, a tea és a dohányzás. A refluxot fontos kezelni, hiszen a nyelőcső fekélyesedését, bevérzését és hegesedését is eredményezheti.

Nyelési nehézségek

Először csak a darabos ételek lenyelése okoz fájdalmat, később már a folyadéké is. Ezt is a túlzott gyomorsavtermelés okozza, ilyenkor általában a klasszikus tünetek mellé a nyelőcső vérzése társul. Az állandó savas hatás miatt ugyanis a nyelőcső nyálkahártyáján nyílt seb jön létre, ami nem tud begyógyulni, ezért elfekélyesedik. Előrehaladott formája az úgynevezett Barrett-szindróma, amikor a gyomorsav hatására a nyelőcső alsó részén olyan sejtek nőnek, mint amilyenek a gyomor belső felszínét borítják. A szakemberek szerint ebből az állapotból könnyen kialakulhat nyelőcsőrák is. A nyelési nehézségek akkor is fennmaradhatnak, ha a nyelőcső nyálkahártyája mégis begyógyul, hiszen a visszamaradó hegek leszűkítik a táplálék útját.

Éhségfájdalom

Akik éhségfájdalommal élnek, gyakran az éjszaka közepén vagy reggel ébrednek fel arra, hogy fáj a hasuk, ami egy kis evéssel el is múlik. A háttérben gyakran gyomorfekély áll, ami az 50-es, 60-as korosztály egyik tipikus betegsége. Maga a fekély azt jelenti, hogy a gyomor belső felszínét fedő nyálkahártya folytonossága legalább 5 milliméter kiterjedésű területen megszakad, a gyomorsav pedig folyamatosan irritálja a sérült részt. Kialakulásában fontos szerepe van a Helicobacter pylori nevű baktériumnak - egyes szakemberek szerint az esetek túlnyomó részében ez a fertőzés áll a háttérben. Egy olyan kórokozóról van szó, amely a gyomornyálkahártyán él, és olyan fehérjéket bocsát ki, amelyek károsítják magát a nyálkahártyát. Sőt, a tudósok annak a lehetőségét sem zárják ki, hogy a baktériumok fokozottabb savtermelésre serkentik a gyomrot. A gyógyulást savlekötőkkel vagy diétával érik el. Ezen kívül antibiotikumot is szoktak alkalmazni a rendkívül makacs Helicobacter pylori kiirtására is.

Szponzorált tartalom. A cikk megjelenését a Quamatel Mini, a Richter Gedeon Nyrt terméke támogatta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, száraz idő várható helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északkeleti szelet főként hazánk keleti felén élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 18 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!