Szerzetesfüvet ettek, intenzívre kerültek

Tizenkét embert kórházba kellett szállítani, mert olyan ételt ettek egy étteremben, amelyet akonitot – más néven szerzetesfüvet – tartalmazó fűszerekkel ízesítettek. A növény súlyos idegméreg, Észak-Amerika, Európa és Ázsia kertjeiben és hegyvidéki részein is megtalálható.

Mérgező akonittal szennyezett ételt ettek egy Torontó melletti étteremben – közölték a kanadai egészségügyi hatóságok a BBC tudósításában. Tizenkét embert szállítottak kórházba, négyen intenzív ellátásra szorultak. A hatóságok szerint a véletlen mérgezést két porított, szennyezett fűszertermék okozta. Az egyik a kínai gyógyászatban hagyományosan alkalmazott radix aconiti kusnezoffii, a másik az ázsiai konyhában elterjedt galangál fűszerkeverék. Mindezt a laboratóriumi vizsgálat állapította meg, a két terméket azonnal ki is vonták a forgalomból a hatóságok.

A szerzetesfű gyökere gyorsan ölő, rendkívül erős idegméreg, amelynek nincs ellenszere. Fotó: Getty IMages

Az akonit, más neveken ördögsisak, szerzetesfű, farkasbogáncs Észak-Amerika, Európa és Ázsia kertjeiben és hegyvidéki részein gyakori. A növényt toxinoktól megtisztított formában évezredek óta használják a hagyományos kínai gyógyászatban például puffadás, ízületi fájdalmak és köszvény ellen. Fő elterjedési területe egybeesik a poszméhek életterével, mivel a speciális virágot csak ezek a fajok képesek beporozni.

A szerzetesfű gyökere gyorsan ölő, rendkívül erős idegméreg. Állatokra és embere is hat. A mérgezés tünetei a toxin lenyelése vagy a bőrre történő felvitel után néhány perctől 1,5-2 óráig terjednek. Egyetlen teáskanál porított akonit elfogyasztása után félórán belül bekövetkezik a fájdalmas halál a légzőközpont bénulása vagy a szívmegállás következtében.

Az akonit-mérgezés tünetei:

  1. a nyelv vagy a végtagok zsibbadása
  2. hasmenés, gyomorgörcsök
  3. hányinger, hányás
  4. fejfájás
  5. szabálytalan vagy szapora szívverés
  6. bőséges nyálasodás és könnyezés
  7. fénykerülés
  8. intenzív bőrviszketés
  9. nehézlégzés
  10. halálfélelem. 

Nincs ellenszere a méregnek

Az akonit-mérgezésnek jelenleg nincs ellenszere. A kezelés elsősorban támogató jellegű, például lélegeztető-gépre kapcsolják a betegeket, vagy bypass-gép segítségével tartják életben a szívet. Mivel a méreg gyorsan hat, a mérgezést elszenvedő emberek nem tudnak elég gyorsan kórházba kerülni. Elképesztő „hatékonysága” miatt a növényt a „mérgek királynőjének” is nevezik.

Noha talán kevesen ismerik magát a növényt, illetve mérgező hatását, az ismertségéhez egyre jobban hozzájárul az, hogy a közelmúltban számos véletlen és szándékos mérgezéses esetről számolt be a média. Idén év elején két ember betegedett meg Brit Columbiában, miután egy akonittal szennyezett homokgyömbér-kivonatot fogyasztottak étrend-kiegészítőként. 2017-ben pedig egy San Franciscó-i nő meghalt, miután olyan gyógyteát fogyasztott, amelyben nyomokban akonit volt. 2010-ben pedig egy brit nőt bűnösnek találtak gyilkosságban, miután volt élettársa ételét akonittal mérgezte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +10 °C

Alapvetően kevés lesz a felhő, a nappal képződött gomolyfelhők nagy része feloszlik. Csapadék nem várható. A déli, délnyugati szelet a nyugati harmadban élénk lökések kísérhetik. Késő estére 16 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet. Bár frontra ma nem kell készülni, a légkörben zajló melegedés melegfront jellegű tüneteket idézhet elő.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?