A szülői szem szépít
Nemrég egy országjáró egészségügyi szűrővizsgálat zajlott. Húsz helyszínen a hagyományos szűrések (vérnyomásmérés, tüdőszűrés, rákszűrés) mellett az orvosok vállalkoztak a testsúlymérésre, a testtömegindex számítására, vérzsírszint és vérnyomás mérésére is. Ez utóbbi vizsgálatokra kevés gyerekes család jelentkezett. Akik elmentek, különböző indokok miatt tették. A kövér családok sovány gyerekeiket szerették volna a méréssel evésre ösztönözni, de akadt olyan család is, ahol a szülők a szakemberekre bízták: mondják ki ők, hogy kövér a gyerek. Dr. Czinner Antal professzor, a Heim Pál Gyermekkórház osztályvezetője, a Magyar Elhízás-tudományi Társaság alelnöke is megerősítette: sokszor a szülőknek és a gyerekeknek sincs reális képük a saját súlyukról.
A tinédzserek 15%-a küzd súlyfelesleggel, pedig a kövérség önmagában is betegség. A szülők szeretnék pontosan tudni, hogy mi van ennek a hátterében, szeretnék érteni, hogy ők követtek-e el valami hibát, vagy sorsszerű a zsírpárna a gyereken. Azt szeretnék hallani az orvostól, hogy ez nem is olyan kövérség, mint az összes többi, ez egy belső elválasztású mirigy működési zavara, ami gyorsan és fájdalommentesen kezelhető.
Nem öröklődés, hanem eltanult recept
A szülők szívesebben hallanák azt is, hogy genetikai problémáról van szó. Ha kövér volt a felmenő, automatikusan kövér lesz az utód is, nincs mit tenni. Pedig az öröklődésnek alig van szerepe a túlsúly kialakulásában. Ami öröklődhet, az inkább a generációkon át rögzülő helytelen táplálkozási forma, a rántott hús - pörkölt galuskával ördögi köre. Kinek nincs emléke a nagy családi ebédekről, az ezeket követő agóniákról? Ezeket a rossz táplálkozási szokásokat lehet a legnehezebben megváltoztatni. De valami azért megindult Szerencsére egyre többet hallani arról, hogy az iskolai büfékből, menzákról szeretnék kitiltani a cukros üdítőket, chipseket. Az egészséges étkeket az orvosok a kórházi büfében is szívesen látnák. Finnországban, amely élenjárt a szív- és érrendszeri megbetegedésekben, pár éve változtattak a közétkeztetésen. Csupán ennyi elég volt, hogy nagyságrendekkel csökkenjen a betegségek és szívhalálok száma.
Lelki zavarok, testi betegségek okozója
A normális, ideális testsúly megtalálása és megőrzése azért fontos tizenéves korban, mert ez az ember egyik legérzékenyebb időszaka. A plusz kilók nevetségesek, a kövér gyerek gúny tárgya, lelke egy életre sérülhet. Ráadásul már ilyen korban kimutathatóak a későbbi betegségek előjelei: zsíranyagcsere-zavarok, megemelkedett koleszterinértékek, nagyobb vérnyomás és megjelenhet a kettes típusú cukorbetegség. Ha nem kezeljük betegségként a kövérséget már ebben a korban, akkor nincs mit csodálkozni azon, ha ilyen előzmények után egy 35-40 éves férfi egy vasárnap szívinfarktust kap az ebédlőasztalnál. Nemrég az Európai Elhízás Tudományi Kongresszuson Athénban is elmondták, hogy a kövérség olyan kórkép, ami ellen feltétlenül tenni kell. Iszonyatos mértékben növekszik Európában is a kövér felnőttek, de sajnos a kövér gyermekek száma is.
Gyógyszer és diéta
Nagy eredmény, hogy az elhízás gyógyszeres kezelése a serdülő korosztály számára is lehetővé vált. A 12-18 éves tinédzserek, akiknek eddig csupán a diéta és a testmozgás jelenthetett fogyást, ezután az orlistat hatóanyagú zsírfelszívódást akadályozó fogyasztó gyógyszer segítségét is igénybe vehetik, természetesen orvosi ellenőrzéssel, a mozgás és helyes táplálkozás kiegészítő terápiájaként. Szentgyörgyi Albert mondta egyszer: a statikus iskolával börtönre ítéljük a gyerekeinket. Nem mozognak, ülnek az órán, ülnek a házi feladat, a számítógép előtt, aztán jutalomból lehuppannak a tévé közelébe. Így nem lehet fogyni. Jó, hogy a diétás tanácsokon túl is van már eszköz az orvos kezében a tinédzserek lefogyasztására. Athénben rendkívül szép sikerekről számoltak be a kombinált gyógyszer-mozgás-diéta terápiáról. Fogytak a serdülők, javultak a zsírparaméterek, csökkentek a vércukorértékek. De hangsúlyozni kell, a gyógyszer önmagában nem elég. Radikális életformaváltás, mozgás és szemléletváltás szükséges ahhoz, hogy a kövér tinédzserből ne legyen beteg felnőtt. Persze őket nem azzal lehet meggyőzni, rávenni a fogyásra, hogy sokkal jobban fogják magukat érezni, és nem kapnak szívinfarktust 50 éves korukban. Inkább azzal, hogy megszűnnek a gúnyos megjegyzések, a közösségből való kirekesztés és nem lesz kisebbrendűségi érzésük életük végéig. Az egészség nemcsak testi, lelki közérzetben is mérhető.
Regisztráljon 5 hetes ingyenes fogyókúra-programunkra!
Látogassa meg testsúly-kontroll rovatunkat!