Segíthet a fogyásban a barna zsírszövet

Alapvető sejtfejlődési folyamatokat helyez új megvilágításba a brit és amerikai tudósok együttműködésével végzett svédországi kutatás, melyben először sikerült kimutatni, hogy a már régóta ismert barna és fehér zsírszövet sejtjeinek zsírrá fejlődésében különbségek mutatkoznak - hivatkozik az eredmények jelentőségére dr. Barbara Cannon, a Stockholm-i Wenner-Gren intézet vezetője.

Az emberben és az emlősökben kétfajta - fehér és a barna - zsírszövet létezik. Az előbbit nevezi a köznyelv hájnak, és általában erről szokás azt gondolni, hogy egyeseknél (főleg hastájékon) túl sok van belőle. Az utóbbi: a barna zsírszövet feladata a zsír égetése, hogy az így felszabaduló energia fenntartsa a testhőmérsékletet, vagy a túl nagy energia felvételekor biztosítsa a hőháztartás egyensúlyát.

Korábban a belgyógyász szakemberek körében kétféle álláspont létezett. Az egyik nézet szerint esetleges, hogy a zsírsejtekkel a fejlődés során mi történik, hogy fehér vagy barna zsírszövet fejlődik-e belőlük. A másik tudományos álláspont szerint, amelyet a mostani vizsgálat megerősített, előre meghatározott, hogy egy-egy zsírsejttel mi történik. A kutatók számára azonban meglepetést az okozott, hogy most úgy találták, a későbbi barna zsírszövet sejtjei nagyon fiatal korukban erősen hasonlítanak a fiatal izomsejtekre - mondta Cannon professzor.

A felfedezés magyarázattal szolgál a barna és a fehér zsírt kezdetektől fogva elkülönítő tulajdonságra, nevezetesen arra, hogy a barna zsírszövetnek megvan az energiát felhasználó képessége, ami alapvetően az izomsejteket jellemzi, működésük közben. Az eredmények felcsillantják a reményt, hogy a fiatal zsírsejteket majd befolyásolni lehet, hogy milyen irányba fejlődjenek. Ha az inaktív barna zsírsejteket stimulálva azok zsírégető, működő sejtekké válnának, segíthetnének a fogyásban - véli dr. Barbara Cannon.

Eddig úgy gondolták a szakemberek, hogy átlagos helyzetben a felnőtt emberben nincs túl sok barna zsírszövet, ám az új módszerekkel végzett vizsgálatoknak köszönhetően ez a nézet megváltozott - olvasható a svéd intézet honlapján.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra