Az evés a társadalmi érintkezés egyik formája. Az ízletes étel az örömszerzés és a megelégedettség lényeges forrása. A hétköznapok és az ünnepnapok állandóan visszatérő eseménye az étkezés, amely egyúttal biztosítja a szervezet számára szükséges tápanyagokat. Az élelmiszerek választéka, elérhetősége, a szokások, a hagyományok, vallási meggyőződések alapvetően meghatározzák, mit fogyasztunk.
Sajnálatos módon azonban az ember fejlődése során elvesztette azt a tulajdonságát, hogy szükségleteinek megfelelően táplálkozzék. Egészségünk figyelembevétele már nem a legfontosabb szempont.
Amit megehetsz ma, ne halaszd holnapra!
Az éhség és az evés egymást kiegészítő folyamat, amelyeknek az a funkciója, hogy a szervezet energiatartalékait optimális szinten tartsa. Tehát az energiatartalékoknak (pl. vércukor és testzsír) egy bizonyos pont alá csökkenése növeli az éhséget. Ez az elképzelés azonban nem képes megmagyarázni az elhízás folyamatosan növekvő arányát. Hiszen a táplálékban bővelkedő környezetben élő emberek hajlamosak sokkal többet enni, mint ami optimális lenne jó egészségük és hosszú élettartamuk szempontjából.
Mivel a természetben az élelem előfordulása ritka és kiszámíthatatlan, az emberek és más állatok úgy fejlődtek ki, hogy amikor van hozzáférhető táplálék, akkor fiziológiai kapacitásuk határáig egyenek - magyarul annyit egyenek, amennyit csak tudnak - úgy, hogy a fölösleges energia a testben tartalékként raktározódjék a jövőbeni élelemhiány ellensúlyozására. A természetes környezet és a mai, élelemben bővelkedő környezet között azonban nagy az eltérés, aminek nyilvánvaló következménye a túlzott fogyasztás lett.
A túlzott fogyasztás és az elhízás járványszerű méreteket ért el sok gazdag társadalmakban. A testsúlyfölösleg ártalmas hatása az egészségre jól dokumentált. Az "elhízás-vizsgálatok" szerint a túlsúly kapcsolatban van a szív-érrendszeri betegségekkel, agyérrendszeri betegségekkel, cukorbetegséggel, epekövességgel, golyvával, többféle rákkal, endokrin zavarokkal, veseműködési zavarokkal, májkárosodással, tüdőműködési zavarokkal és az ízületek gyorsabb kopásával. Ezek eredményeképpen az elhízott emberek hamarabb halnak meg.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Gyűjtögető - eszegető lények
Ahhoz, hogy egy evés a természetes környezethez alkalmazkodó legyen, az energiahiányra számítani kell, és azt meg kell előzni, nem elég csupán reagálni rá. Az az elmélet, amelyik szerint az éhséget és az evést normálisan az indítja el, hogy a test energiatartalékai az optimális szint alá süllyednek, nem egyeztethető össze annak a környezetnek a kemény valóságával, amelyben az evés rendszere kialakult - amely környezetben a korlátozott és kiszámíthatatlan élelemforrásért való versengés nagyon erős volt, és ahol az éhhalál volt az egyik legfőbb halálok.
A melegvérű állatok azért maradnak életben a természetes környezetükben, mert ébren töltött óráik nagy részét a táplálék keresésével, és elfogyasztásával töltik, függetlenül attól, hogy szükségük van-e rá azonnal vagy sem. Ennek eredményeképp a fölös energia tárolódik a testben tartalékként. Becslések szerint a modern ipari társadalmakban élő sovány emberek testében több mint egy hónapra elég energia tárolódik zsír formájában az alapanyagcsere-folyamatokhoz, átlagos testsúlyúakban ez a tartalék több mint két hónapra, kövérekben pedig több mint egy évre elegendő.
De ínycsiklandó!
Számos szakember felvetette, hogy az éhség és evés elsődleges ingere az étel pozitív ösztönző értéke. Tehát az evés elővételezett élvezete, az étel vonzó volta az, ami az evésre hajt. Sok tényező befolyásolja az étel ösztönző értékét, de a legfontosabbak ezek közül az íz. E szerint az elmélet szerint az emberek azért esznek, mert normálisan olyan ízek iránt alakult ki az étvágyuk, amelyek a természetben az ember túlélését biztosító ételekre jellemzőek. Például az emberek általában kedvelik az édes, a zsíros és a sós ízeket - ezek a természetben általában az energiában, létfontosságú vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag táplálékok jellemzői. Ezzel ellentétben a keserű anyagok ösztönző értéke alacsony - ezek a természetben legtöbbször a mérgekhez kapcsolódnak. Ha az ember magas ösztönző értékű táplálékkal találkozik, sokkal többet fogyaszt belőle, mint ami energiaigényét kielégítené, így energiahiányt valószínűleg nem tapasztal.
Hú, de tele vagyok!
Valójában több minden befolyásolja az étkezési szokásokat, mint az ellenállhatatlan étkezési vágy. Mégis mi magyarázza a jóllakottság fogalmát: azaz, hogy a hirtelen evési rohamok miért érnek véget a bőség közepette. Egyes elmélet szerint a jóllakottság érzése akkor jelenik meg, amikor az evés során a test energiakészlete -a vérkeringésben áramló glükóz - visszatér a homeosztatikusan optimális pontjára. Ez az elmélet azonban a gyakorlati tapasztalatnak ellentmond. Élelmiszerekben bővelkedő környezetben az evés rendszerint elkezdődik anélkül, hogy a vércukor szintje lecsökkenne, ezért nem lehetséges, hogy a vércukorszint egyensúlyának helyreállítására való törekvés lenne a jóllakottság oka. Ha az étel ösztönző erejét nézzük, mondhatjuk azt, hogy az evés akkor marad abba, ha annak ösztönző értéke lecsökken arra a szintre, ahol már nem tudja hatékonyan motiválni a fogyasztást. Az "íz-specifikus jóllakottság" - vagyis a telítődés egy bizonyos ízből - magyarázatot nyújthat arra a jelenségre, hogy azok, akik egy étellel már jóllaktak, újra enni kezdenek, ha egy másfajta ételt kínálnak nekik. Vajon miért fejlődött ki az íz-specifikus telítettség? A cél az elfogyasztott étrend változatossága, hogy a szervezet számára szükséges alapvető vitamint és ásványi anyagot tartalmazzon. Ez nem történhetne meg, ha minden egyes elérhető étel ugyanolyan ösztönző és vonzó lenne.
Ebédidő van
Gyötri az éhség, mert kihagyott egy bizonyos időben megszokott étkezést? A legtöbb ember úgy véli, hogy ezek az érzések az energiaveszteséget tapasztalt test jelzései. A kísérleti bizonyítékok azonban mást mondanak. Ugyanis, amikor közeleg az evésidő, az emberek homeosztatikus egyensúlya nagyjából normális: nagy energiakészletekkel rendelkeznek zsír formájában, amelyek azonnal kivonhatók, és glükózzá alakíthatók, így a vércukor szintje alapjában véve nem csökken. Valójában egy étkezés inkább kizökkenti a homeosztatikus folyamatokat, mintsem helyreállítja: evéskor a vércukorszint, a test anyagcseréjének mértéke és a máj hőmérséklete egyaránt növekednek. Talán ez az oka annak, hogy jobban szeretjük a "nassolást", mint a kiadós evést. Így tehát, ha tudjuk, hogy enni fogunk, mert "itt az ideje", olyan fiziológiai változások indulnak be a testünkben, amelyek a közelgő evés egyensúlyunkat zavaró hatását csökkenti. Például az evésidő közeledtével inzulin szabadul fel a hasnyálmirigyből, ami elkezdi kivonni a glükózt a vérből, és csökkenti az evés hatására bekövetkező újabb vércukorszint-emelkedést. Ha az étkezés elmarad, a vércukorszint visszaáll a homeosztatikus szintre. Úgy gondolják, hogy ez a kompenzációs változás (mely az evéssel jár) és nem az energiahiány az oka annak a hatalmas éhségérzetnek, amit az emberek - még a rendkívül kövérek is, akiknek nyilvánvalóan elég energiatartalékuk van - tapasztalnak, amikor kihagynak egy megszokott étkezést.
Ami sok, az sok
Evolúciós nézőpontból vizsgálva a modern emberek túltáplálkozási hajlamának oka az, hogy éhséget ébreszt bennünk a magas pozitív ösztönző értékű étel jelenléte, elvárása, de még a gondolata is. Mivel a természetben az ilyen táplálékok gazdag vitamin-, ásványianyag- és energiaforrások, létszükséglet, hogy elfogyasszuk őket, valahányszor alkalmunk nyílik rá. A probléma az, hogy sok ember, akiknek energiaszabályozása a kevés és kiszámíthatatlan táplálékforrású környezethez alkalmazkodott, most olyan körülmények között él, ahol a legmagasabb pozitív ösztönző értékű ételek a legnagyobb változatosságban majdnem mindig elérhetők.
Az emberi éhség és az evés rendszere nem arra fejlődött ki, hogy megküzdjön a sült krumplik, a csokoládétorták vagy a rántott csirkék szüntelen ostromával, vagy hogy számoljon a kínálkozó ízek garmadájával. Természetes környezetben csak kevés ízféleség van jelen, ezért ott az íz-specifikus telítettség fontos mechanizmus a változatos étrend kialakításában. Nagy mennyiségű elérhető táplálék esetében az íz-specifikus telítettség nagyon nagy kalória bevitelt segít elő: amikor az egyén eltelik egyfajta ételtől, egyszerűen egy másik magas vonzó ételre válthat, és folytatja az evést. Ki nem telt még el soha kellemesen levessel, salátával, kissé túl sok zsemlével, csak hogy félóra múltán, egy főfogás végére érve némi aggodalommal azon tűnődjön, vajon kérjen-e fagylaltot a süteménye mellé?
A sors iróniája, hogy az az egyén, aki a fejlett társadalmakban a legnagyobb kockázatnak van kitéve - akinek feneketlen az étvágya, aki hatékonyan használja fel energiaforrásait, és eltárolja a tartalékot - a természetben ő lenne a legalkalmasabb az életben maradásra. Akik kevésbé mohók, akik kalóriáikat kevésbé hatékonyan hasznosítják - s így nem halmoznak fel - nem valószínű, hogy túlélnék az első szárazságot, vagy azt, ha az élelemért folyó versengésben komoly támadás érné élelemtartalékaikat.
Ez is érdekelheti
Forrás:
Pinel, J. P. J., Assanand, S., Lehman, D. R. (2000): Hunger, Eating, and Ill Health. American Psychologist, 55 (10), 1105-1116.
Legjobban: