A túlsúly és a szülés közbeni anyai halálozás összefüggése

London, 2007. december 4. (MTI/Reuters) - A szülés közben vagy gyermekágyban elhunyt anyák több mint fele túlsúlyos volt - állapítja meg egy kedden nyilvánosságra hozott brit jelentés.

Az utóbbi két évtizedben csúcsot döntött a gyermekágyi halálozások száma Nagy-Britanniában. A biztonságosabb gyermekvállalást támogató CEMACH elnevezésű civil szervezet kedden tette közzé erről szóló éves jelentését Londonban. Adataik szerint a 2003 és 2005 közötti időszakban a szüléssel összefüggésbe hozható okból elhunyt közel háromszáz nő fele elhízott volt. Mindez 520 gyereket hagyott anya nélkül - teszi hozzá a jelentés.

A túlsúlyos terhes nőket sokkal inkább fenyegetik a szívbetegségek, a szövődményes terhesség, a cukorbetegség, a trombózis és a fertőzések is.

A jelentés kitér arra is, hogy a rossz szociális háttérrel rendelkező nők hétszer nagyobb gyakorisággal találhatók meg az áldozatok között.

Bár 2000 óta nem romlott a helyzet, a húsz évvel ezelőtti állapothoz képest 40%-kal több a haláleset a szigetországban. A tragikus esetek közel felét meg lehetett volna előzni a szakemberek szerint.

Néhány napja került nyilvánosságra a brit egészségvédelmi biztos megállapítása is, miszerint az állami kórházakban minden negyedik nőt egyedül hagynak vajúdás közben a hivatalos iránymutatások ellenére.

A CEMACH igazgatója, Gwyneth Lewis szerint megállapításaik egyértelműen igazolják, hogy az anyák általános egészségi állapota a legjelentősebb tényező a terhesség kimenetele szempontjából.

A fejlett országokban napjainkban százezer szülésre tíz-húsz anyai halálozás esik. Ez az arány a fejlődő országokban két nagyságrenddel rosszabb.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!