A hasi zsírt így tüntethetjük el

A fogyókúra sosem egyszerű dolog, a has pedig az a terület, ahonnan talán a legnehezebb leadni a felesleget. Ha nekünk sem sikerül, érdemes lehet átgondolni, hogy mindent megfelelően csinálunk-e a diétánkban. Egyes szokások ugyanis kifejezetten hátráltatják a hasi fogyást.

Ha az alábbiakra odafigyelünk, nekünk is sikerülhet eltüntetni hasunkról a zsírpárnákat.

Figyeljünk a szénhidrát-bevitelre!

Nemcsak a bevitt kalóriák mennyiségére érdemes figyelni, hanem arra is, hogy miből áll az étrendünk. A túl sok gyorsan felszívódó szénhidrátot, illetve transzzsírt tartalmazó ételeket mindenképp érdemes elfelejteni. Együnk sok zöldséget, sovány fehérjét, halat, diófélét és avokádót. Kerüljük a vörös húst és a túl zsíros ételeket. A szénhidrátbevitel kismértékű csökkentése is jó ötlet, és mindig lassan felszívódót válasszunk.

A saját dolgunkat nehezítjük meg, ha túl sokat eszünk, ezért inkább próbáljuk meg csökkenteni az adagokat. Járjunk utána, miből mennyi számít egy adagnak – lehet, hogy nagyon meg fogunk lepődni.

Szokjunk le a dohányzásról!

A dohányzás nemcsak veszélyes és egészségtelen szokás, hanem egy tanulmány szerint növeli az esélyét a hasi zsír felhalmozódásának is. Ez tehát újabb ok lehet arra, hogy letegyük a cigarettát. A túl sok stressz is akadályozhatja a fogyást, mivel a feszültség hatására megemelkedik a szervezetben a kortizol nevű stresszhormon mennyisége. Ez szintén elősegíti a hasi hízást, illetve akadályozza, hogy le tudjunk faragni ebből a területből.

fogyás, fogyókúra, hasi zsír, túlsúly, testsúly, felesleges kilók, fogyókúrázás hibái
Könnyen szabotálhatja a fogyókúránkat, ha keveset alszunk. Fotó: iStock

Mozogjunk rendszeresen!

Ha mozgásszegény életmódot folytatunk, ne várjuk, hogy könnyen leolvadnak a kilók a hasunkról. Nem elég egészséges ételeket fogyasztani és mindenből a megfelelő mennyiséget enni, mindenképpen kell mozogni is. Ideális esetben heti 150 perc közepes intenzitású mozgásra és heti 2 izomerősítő edzésre kell időt szakítani. Ha pedig már sportolunk, akkor az sem mindegy, hogy milyen gyakorlatokat végzünk. Egyszerű felülésekkel például nem sokra megyünk, mindenképpen érdemes beiktatni a súlyzós vagy saját testsúlyos gyakorlatokat az izomfejlesztés érdekében. Ugyanis minél több izomszövetünk van, annál több kalóriát égetünk. Emellett fontos szerepe van az az aerob mozgásformáknak is. Sétáljunk vagy kocogjunk rövid ideig magas intenzitással, vagy hosszabb ideig közepes intenzitással. A kulcs rendszerességben rejlik. Ha pedig úgy érezzük, hogy a megszokott edzésünk már nem okoz kihívást, növeljük a sebességet vagy a távot.

Óvatosan az alkohollal!

Az alkoholfogyasztásban amúgy is érdemes mértéket tartani de ha a hasunkról szeretnénk fogyni, akkor mindenképpen vissza kell fognunk az italozást. Nem véletlenül létezik a „sörhas” kifejezés, ám nemcsak a sörben, hanem minden alkoholban sok a kalória . Az alkoholos italokkal ráadásul szinte észrevétlenül vihetünk be annyi kalóriát, hogy ellehetetlenítsük a fogyásunkat. Az energiaitalokat és sportitalokat is kerüljük el, mert ezekben is rengeteg a kalória. Amiből viszont érdemes minél többet inni, az a sima víz. A nem megfelelő hidratáltság ugyanis szintén hátráltathatja a fogyást.

Aludjunk eleget!

Könnyen szabotálhatja a fogyókúránkat az is, ha keveset alszunk. Az alváshiány ugyanis megnöveli a szervezetünkben a stresszhormonok szintjét, ez pedig zsírmegtartásra ösztönzi a testet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!