A fogyókúra három nagy csapdája

Sokan gondosan odafigyelnek arra, hogy mit esznek, hetente négyszer izzadnak az edzőteremben, de a mérleg nyelve csak nem akar lefelé mozdulni. Mi lehet a baj? Leslie Bonci dietetikus szerint mindenki ugyanabba a három csapdába esik bele újra és újra.

"Elrontottam, már úgyis mindegy!"

Mi is történik?: A fogyókúrázó meggyőzi magát, hogy rendesen kell viselkednie, és helyesen táplálkoznia. Reggelire gabonapehely, ebédre grillcsirke salátával, vacsorára lazac. Semmi szénhidrát, semmi édesség. Néha azonban bűnbe esik a tiltott "gyümölcsök" valamelyikével, például megeszik egy hatalmas szelet tortát. Ezután úgy véli, hogy mivel már úgyis elszúrta az egész napi diétáját, akkor belefér még egy jó nagy pizza és desszert is.

Mit lehet tenni helyette?: A sütemény elfogyasztása után érdemesebb így gondolkodni: "Jobban érzem magam ettől az ételtől. Talán több benne a kalória, mint amennyit jónak látnék, de ez még nem a világ vége." A későbbi vacsoránál vissza lehet utasítani a keményítőtartalmú ételt és csak zöldségekkel megrakni a tányért. Így sokkal sikeresebb lesz a fogyókúra.

Hét közben még megy a fogyókúra, de minden hétvége egy kihívás.

Mi is történik?: Hét közben általában mindenki szigorú időbeosztás szerint él, így egészségesebben is táplálkozik. A reggelit pár perc alatt kell legyűrni, az ebéd az íróasztalnál fogy el, a vacsora is valamilyen egészséges étel a család körében. Péntekre már annyira elege van mindenkinek, hogy elengedi magát. Elég egy csokis gofri szombat reggel, és elindul a lavina.

Mit lehet tenni helyette?: Legyen az a cél, hogy minden nap azonos mennyiségű kalória-bevitel történjen. Inkább legyen a szombati reggeli is egészséges, mint a többi napon, nem kell a 100 százalékos kényeztetés. Egy kis nassolást be lehet iktatni mondjuk szerdára is, így nem olyan nagy a kontraszt a hétköznap és a hétvége étrendje között.

"Testedzés után mindegy, mit eszik az ember!"

Mi is történik?: 30 perc a futópadon, a fele séta, a fele futás, izzadás, a fogyókúrázó pedig mindjárt azt gondolja, hogy aznap azt ehet, amit csak akar. A futás valóban égeti a kalóriákat, szinte minden más tevékenységnél jobban, így pont megfelelő módszer arra, hogy a fogyáshoz szükséges kalóriadeficitet előidézze. Nem csodaszer azonban, így fontos mellette odafigyelni az étkezésre is. Egy átlagos ember 1,6 km futással kb. 100 kalóriát éget el. Aki 30 percet sétál és fut a futópadon felváltva, az 250 kalóriától szabadul meg. Ennyi található egy mázzal bevont fánkban.

Mit lehet tenni helyette?: Aki edzés után éhes, igyon egy kis vizet, és az első órában egyen-igyon magas fehérjetartalmú ételeket, például egy kis joghurtot, kakaót vagy sovány tejjel készült tejeskávét. Így a gyomor nem marad üres, senki sem érez majd kényszert arra, hogy a következő étkezésnél degeszre tömje magát. Kell egy kis agymunka, és ki lehet számolni, ténylegesen mennyi energiát emészt fel egy-egy edzés. A másik oldalra is érdemes figyelni, arra, hogy a különböző ételek mennyi kalóriát tartalmaznak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?