A fogyás mellékhatásai

Ha a kemény diétázásnak és sportolásnak látszani kezd az eredménye, akkor ez nagyon örömteli dolog tud lenni. Csakhogy a súlyvesztésnek egyes esetekben lehetnek olyan mellékhatásai, amelyekkel nem árt tisztában lenni.

Továbbra is túlsúlyosnak fogjuk érezni magunkat

Ez egy pszichés jelenség, amely leginkább olyan emberekkel fordul elő, akik sok kilótól szabadultak meg, illetve az életük nagy részében túlsúlyosak voltak. Megesik, hogy az elme nem tud alkalmazkodni a test változásaihoz, és emiatt az illető úgy viselkedik, illetve úgy is látja magát, mintha még mindig kövér lenne. Ettől a "téveszmétől" sokszor csak professzionális segítséggel, pszichológus bevonásával lehet megszabadulni.

Fogyni nem könnyű, és az is folyamatos odafigyelést igényel, hogy ne szedjük vissza a leadott kilókat. Éppen ezért nagyon fontos, hogy néhány alapvető tényezővel tisztában legyünk a fogyókúrázással kapcsolatban. Részletekért kattintson !

Állandóan fázunk

Ez a jelenség szintén azokra jellemző, akik nagyobb súlyt vesztenek, és általában nagyon meg is lepi őket. A szakemberek egyelőre nem tudják a pontos magyarázatot arra, hogy mi az oka. Mindenesetre készüljünk fel, hogy ha sokat fogyunk, akkor fázósabbak leszünk, és mindig magunknál kell hordanunk egy kardigánt.

Ha sokat fogyunk, akkor fázósabbak leszünk
Ha sokat fogyunk, akkor fázósabbak leszünk

Kinyúlik a bőrünk

A fogyás után visszamaradt, megereszkedett bőr problémájával nagyon sokan küzdenek azok közül, akik jelentősebb mennyiségű súlyt vesztettek. Minél idősebben fogyunk le, annál nagyobb az esélye ennek, mivel az idő múlásával a bőr egyre kevésbé rugalmas. Sokat segíthet, ha a diétázás alatt sok folyadékot fogyasztunk, mert ez növeli a bőr rugalmasságát, de sok esetben csak a műtét javíthat a bőr állapotán.

Felborul a hormonegyensúly

A testzsír mennyisége hatással van a hormonháztartásunkra , ezért nagyobb mértékű fogyás esetén előfordulhatnak például változások a menstruációs ciklusban.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!