A karácsonyi ajándékon is spórolunk

Tíz magyar internetezőből négyen olcsóbb termékek vásárlásával spórolnának karácsonyra, a válaszadók 55 százaléka pedig már a szeptember és november közötti időszakban letudta az ünnepi vásárlást – derült ki egy friss hazai felmérésből.

Idén karácsonykor a hazai online vásárlók 76 százaléka tervez ajándékozni. Azok közül a válaszadók közül, akik nem vesznek ajándékot, 37 százalék idén döntött így, 15 százalék már tavaly sem vásárolt, 26 százalék a pénzhiányra hivatkozott, 13 százalék pedig maga készít ajándékokat – mutatott rá az eMAG online kereskedővállalat megbízásából a piackutató GKID Research & Consulting Kft. által készített reprezentatív felmérés.

karácsonyi ajándék, karácsony
A karácsonyi ajándékon is spórolunk. Fotó: Getty Images

Az internetes vásárlók 41 százaléka kisebb értékű ajándékok beszerzésével spórol az idei karácsonyi költésen, míg a válaszadók 29 százaléka jelezte, hogy jobban utánanéz vásárlás előtt a megvenni kívánt termékek árainak, 28 százalék pedig jobban átgondolja a vásárlása helyét. A GKID kutatása szerint a hazai online vásárlók anyagi helyzete kedvezőbb az átlagos magyar vásárlókénál, ugyanis 69 százalékuk a megélhetésen felül havi legalább egy-két extra kiadást is megengedhet magának. A felmérésből kiderült, hogy minden negyedik felhasználó figyeli az ünnepi szezon akcióit és leárazásait.

A digitális játékoknak örülnénk a legjobban

A felmérés ideje alatt a válaszadók 28 százaléka valamilyen ruházati cikket vett karácsonyi ajándéknak, 26 százalék könyvet, szintén 26 százalék hagyományos játékot (társasjáték, puzzle), 17-17 százalék élelmiszert, kozmetikumot vagy szépségápolási cikket szerzett be.

A válaszadók 24 százaléka úgy gondolja, hogy bármilyen ajándéknak örülne, ugyanakkor 16 százalék a digitális játékokat (konzol, játékszoftver) jelölte meg nem vágyott termékként, amelyet a ruha (12 százalék), a cipő (11 százalék), valamint a háztartási nagygépek (szintén 11 százalék) követnek a népszerűtlenségi listán.

A nemre, korra és településtípusra reprezentatív kérdőíves felmérés adatfelvétele idén novemberben zajlott 12 718 felnőtt online vásárló megkérdezésével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.