5 dolog, amit jó tudni az édesítőszerekről

Az intenzív édesítőszerek legnagyobb előnye a cukorhoz képest, hogy szinte kalóriamentesek, vagyis nem szolgáltatnak számottevő energiát a szervezet számára, nem emelik a vércukorszintet sem. Lássunk néhány fontos tényt!

  • A szacharin a legrégebbi mesterséges édesítőszerünk. Édesítőhatása a cukoréhoz képest kb. 300-500-szoros. Főzéskor vigyázni kell vele, mert forralás hatására fémes ízű melléktermék keletkezik belőle. Ezért inkább érdemes a már kihűlt ételhez adni vagy hideg ételek, italok (pl. limonádé) készítéséhez felhasználni.
  • A ciklamát kb. 35-50-szer édesebb, mint a cukor, főzéshez, sütéshez vagy akár befőzéshez is jól használható.
  • Az aceszulfám-K édesítőereje kb. 200-szoros a cukoréhoz képest. Szintén alkalmas főzésre, magas ára miatt általában más édesítőanyagokkal kombinálva hozzák forgalomba.
  • Az aszpartám az 1960-as évek óta ismert. Édesítőereje, mely megközelítőleg 200-szor nagyobb a cukorénál, hő hatására csökken, így a szacharinhoz hasonlóan hideg ételekhez és italokhoz ajánlják a táplálkozási szakemberek.
  • A sztívia annyiban lóg ki az édesítők sorából, hogy természetes. A leveleiben található, abból kivont édesítők a cukorhoz képest kb. 200-300-szor édesebbek. Ami a fogyókúrázók és a cukorbetegeknek számára fontos lehet, hogy kalóriamentesek is, és nem emelik a vércukorszintet. Főzésre is alkalmas, a cukornál 30-szor édesebb levelét leforrázva pedig igazi kalóriamentes szirupot kapunk.

Forrás: MDOSZ hírlevél

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.