33 kilót fogyott másfél év alatt: így csinálta

Andrási Mária a Nők Lapja Egészség magazinnak mesélte el, sok hiábavaló próbálkozás után hogyan találta meg azt az életmódot, aminek segítségével nemsokára eléri álomsúlyát.

Így híztam meg

2002-ben voltam várandós a kisfiammal - mondja Andrási Mária. A terhességet 75 kilóval kezdtem, 100 kilóval fejeztem be. Boldog voltam, nem figyeltem az étkezésre, mindent megettem, amit megkívántam. Az édességek nagy rajongója vagyok, azt sem tagadtam meg magamtól. Szülés után megdöbbentem a látványtól, és rohamszerűen leadtam pár kilót, de hamar visszahíztam . Ezt egymás után többször is eljátszottam.

A hiba

Hittem a csodaszerekben, amiktől gyorsan le lehetett fogyni, és a másfélszeresét visszaszedni. Pár ilyen kísérlet után beletörődtem, hogy maradok ilyen, nem fogok megváltozni. A háromjegyű testsúly állandósult, a 110 kilómhoz 46-48-as ruhaméret társult.

A motiváció

Elérkezett életem fordulópontja: 2014. június. Baráti társaságban találkoztam egy nagyon kedves ismerősömmel, aki az utolsó találkozásunkhoz képest óriásit változott: kövérből jó alakú, egészséges nő lett belőle. Az életmódváltás titkát is elárulta. Bevallom, olyan egyszerűnek tűnt, hogy alig hittem, rajtam is segíthet. Rádöbbentem, a szívem mélyén mindig is vágytam rá, hogy lefogyjak, csinos, nőies ruhákban járhassak.

Így fogtam hozzá

Az ismerősöm által felvázolt út nyomvonalán indultam el. Első körben kiiktattam a kenyeret, a cukrot, az édességet, a péksüteményt. Majd vettem egy salátás receptkönyvet, és rákattantam a friss zöldségekből készült köretekre. Istenien illettek hozzá a sovány natúr húsok.

A neheze

A kenyérfélék, tészták és édességek mellőzése volt számomra az igazi kihívás. A finomított lisztet, a cukrot lecseréltem szénhidrátcsökkentett lisztre és steviára . Betartom, hogy napjában négyszer eszem, és 3 liter szénsavmentes ásványvizet iszom meg.

Az eredmény

A fogyás elég gyorsan beindult, a családtagoktól, ismerősöktől kapott pozitív visszajelzés újabb lendületet adott, hogy folytassam ezt az utat. Ismerőseim szerint sokkal fiatalabbnak látszom most, mint évekkel ezelőtt. 77 kilogramm vagyok, 40-es ruhákat hordok. Mindig apró célokat tűzök ki, melynek elérése egy újabb célt generál. Célom a 75 kg elérése. Tudom, hogy megcsinálom, hiszen minden fejben dől el és az akaraton, kitartáson múlik. Nálam ezzel sosem volt probléma.

Az életmódváltás koronája

Sosem gondoltam volna, hogy a leadott 33 kiló után valaha el fogok kezdeni sportolni. Mivel nincs túl sok időm edzőtermekbe járni, a futást választottam. Ismerőseim, akik jártasak e sportágban, rengeteg tanáccsal látnak el. Figyeltem itt is a fokozatosságra. Gyors sétával kezdtem, majd az egy perc futás, egy perc gyaloglástól eljutottam a heti 10 kilométer futásig. Egyben nem tudom még lefutni, de hétvégente két részletben már igen. Nagyon várom a jó időt, hogy még többször tudjam felhúzni a futócipőt. A futás „mellékhatása” máris látványosan formálja az alakomat.

A boldog vég

Nagyon büszke vagyok az eredményre, amit elértem. Közben rengeteg „sorstársat” megismertem, akik szintén így kezdték, vagy éppen most kezdik. Sokan keresnek meg, hogy segítsek a fogyásban, illetve meséljem el a történetemet. Fantasztikus érzés, hogy a példám másoknak is segíthet, hiszen engem is egy sikersztori motivált.

Önnek is sikerült, vagy éppen most harcol a kilókkal? Ossza meg ön is a Nők Lapja Egészség olvasóival a történetét. Várjuk jelentkezését az [email protected] címen!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!