Tüdőgyulladást okozhatnak a szuvas fogak

A rendszeres fogmosás nem csak a szuvasodás ellen véd, hanem a tüdőgyulladás is megelőzhető vele.

A Yale Egyetem Orvosi Karának kutatói úgy tapasztalták, hogy a száj baktériumflórájának megváltozása előre jelzi, kinél fog kialakulni tüdőgyulladás.

"Felfedezésünk segíthet a tüdőgyulladás elleni harcban is" - vélekedett Dr. Samit Joshi, az egyetem epidemiológusa. Ez azért is fontos, mert a megbetegedettek öt százaléka ma is belehal a kórba.

Nem ez a tanulmány az első, amely összefüggést állapított meg a szájhigiénia és a légzőszervi megbetegedések között. A bakteriális mellkasi fertőzésekért a szájból a torkon át a tüdőbe jutó apró cseppek felelősek, korábban pedig azt is kimutatták, hogy akiknek sok lyukas foguk van, nagyobb eséllyel hunynak el tüdőgyulladásban.

Szánk tisztasága tehát a teljes egészségi állapotra kihatással van. "Az alacsonyabb hőmérsékletnek köszönhetően, télen mindenki jobban ki van téve megfázásnak, köhögésnek és mellkasi megbetegedéseknek. Fontos azonban a megelőzés módszereit is tudatosítani. Közvetlen összefüggés állapítható meg az ínybetegségek és az általános egészségi állapot között, az idei év felfedezései pedig azt is bebizonyították, hogy a szájápolás segít elkerülni a fertőzéseket."

A fogorvosok a napi kétszeri, legalább két percig tartó, fluoridtartalmú fogkrémmel való fogmosást javasolják, emellett érdemes naponta egyszer a réseket is kitisztítani fogselyemmel. A cukortartalmú élelmiszerek mellőzésével szintén sokat segíthetünk szánk egészségén.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!