Szájvízzel egy veszélyes baktérium ellen

A Kaliforniai Egyetem mikrobiológusa által kifejlesztett új szájvíz rendkívül hatékonynak bizonyult a Streptococcus mutans baktérium ellen, amely a fogszuvasodás és a lyukas fogak első számú kórokozója.

A Caries Research szaklapban megjelent friss tanulmányból kiderül, hogy a kísérletben részt vevő 12 alanyban, akik mindössze egyszer öblítettek a kísérleti szájvízzel, szinte teljesen eltűntek az S. mutans baktériumok a négynapos kísérleti időszak egészében.

A fogszuvasodás az egyik leggyakoribb és legtöbb kiadással járó betegség az Egyesült Államokban, amely a gyermekek több mint 50 százalékát, és a 18 éven felüliek döntő többségét érinti. Az amerikaiak évente több mint 70 milliárd dollárt költenek fogászati kezelésekre, melyek többsége a fogszuvasodással függ össze.

Az új szájvizet a Kaliforniai Egyetem Fogászati Karának kutatócsoportja fejlesztette ki közel egy évtizedes kutatást követően Wenyuan Shi vezetésével. STAMP (specifically targeted anti-microbial peptides - specifikusan célzott antimikrobiális peptidek) néven kifejlesztettek egy új antimikrobiális technikát, és a szájvízhez egy C16G2 elnevezésű STAMP-et használtak fel.

Az emberi szervezetben több millió különféle baktérium él, melyek közül néhány betegségeket, többek között fogszuvasodást okoz, de a nagy részük létfontosságú a jó egészség megőrzéséhez. A legtöbb széles spektrumú antibiotikum - köztük a hagyományos szájvizek is -, válogatás nélkül elpusztítják a jóindulatú és a rosszindulatú organizmusokat egyaránt, és erre ráadásul csak 12 óráig képesek. A széles spektrumú antibiotikumok túlzott alkalmazása súlyosan felboríthatja a szervezet normális ökológiai egyensúlyát, ezáltal fogékonyabbá teszik azt a bakteriális, gombás és parazitafertőzésekre.

A most kifejlesztett kísérleti C16G2 STAMP a klinikai kísérletek során "intelligens bombaként" viselkedett, amely kizárólag a kártékony baktériumokat pusztította el, és hosszabb időre fejtette ki hatását. A kutatók engedélyezési eljárást kezdeményeztek az USA Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrzési Hivatalánál (FDA), a szélesebb körű kísérletek várhatóan 2012 márciusában kezdődhetnek meg.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra