Nyisd ki szemed, csukd be szád?!

Érdekes eredménnyel zárult az a 2006 nyarán elvégzett hazai kutatás, mely során több száz magyar felnőttet kérdeztek meg szájápolási szokásaikról. Kiderült, hogy megkérdezett honfitársaink több mint felének van hiányzó vagy kezelt-tömött foga.

Meglepő eredmények születtek az idén nyáron Európában, köztünk hazánkban a Colgate-Palmolive által végzett szájápolási kutatásban. A felmérés az európaiak szájápolási szokásait kívánta feltárni. A kutatásból kiderült, hogy a magyarok számára a szép és ápolt fogsornál sokkal fontosabb a dús hajkorona vagy a vékony testalkat. Mintha igazmondásunkkal is baj volna.

Fogmosási szokások

A kutatás szerint a magyarok nagy többsége saját bevallása szerint naponta egyszer vagy kétszer mos fogat. Ennek azonban kissé ellentmondanak a hivatalos fogkefe- és fogkrém eladási adatok. Eszerint 2005-ben évente átlag 3,3 tubus fogkrémet vásároltak a magyar fogyasztók, mely az európai uniós átlag és a fogorvosok által javasolt éves minimum mennyiség alatt van. A rendszeres fogmosások mellett a nagy többség a fogorvosi látogatások, illetve randevúk előtt mos fogat, esetleg a kellemetlen, fűszeres ételek fogyasztását követően vagy fontos üzleti megbeszélés előtt. Honfitársaink nagy többsége soha nem használ szájvizet és alig használ fogselymet vagy fogvájót.

Fogkefe-használat

A magyarok többsége- 61%- saját bevallása szerint 2-3 havonta cseréli fogkeféjét, amit a hivatalos fogkefe eladási adatok nem támasztanak alá. Eszerint évente 1,1 fogkefe a magyar átlag, ami jócskán elmarad a fejlett EU országok és még az összes EU ország átlagától (1,4) is.

Fogászati ellenőrzés

A magyarok jelentős része évente legalább egyszer elmegy fogorvoshoz, de a válaszolók közül sokan voltak-22%,- akik csak probléma esetén keresik fel fogorvosukat. Azok közül, akik tavaly nem voltak fogorvosnál legfőbb okként azt jelölték meg, hogy nem volt problémájuk a fogaikkal (36%9). 25% a fogorvostól való félelmet, 23% pedig a fogorvosi kezelés magas árát említette indokként. Érdekes és elgondolkodtató adat az is, hogy a válaszolók elsöprő többsége biztos abban, hogy a legjobb fogorvosok Európában a magyarok.

Szájhigiéné

A megkérdezettek 59%-a nagyon fontosnak tartja fogai egészségét. A válaszolók legfőképpen fogaik elvesztése miatt, illetve a fogszuvasodás miatt aggódnak. Van is rá okuk: felmérések szerint Magyarország az elsők között áll Európában mindkét kategóriában.

Mennyire fontos a szép és ápolt fogsor?

A megkérdezettek nagy többségének - több mint 90% - fontos, hogy másoknak szép és ápolt foga legyen, de nem ezt jelölték meg legfontosabbként mások külsejének megítélésében. Az ápolatlan fogazat azonban a magyarok döntő többségét - 84% - is elkedvetlenítené attól, hogy az ilyen fogak tulajdonosával még egyszer randevúzzanak.

Mi fontos ahhoz, hogy egy nő/férfi vonzó legyen?

A kutatás során választ kerestek arra is, hogy a megkérdezettek szerint mi tesz egy férfit/nőt vonzóvá.

A férfiakra és nőkre vonatkozó válaszok szinte azonosak lettek: a magyarok szerint a dús haj a leginkább fontos - 47%, ezt követi a vékony testalkat - 27%, majd a tökéletes bőr és ápolt kezek. A legkevésbé fontos a vonzó külsőhöz a szép fogsor (3,96%).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre inkább északkeleten, északon - csökkenő számosságban - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként az északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!