Minden a szájban kezdődik?

A fogmosás, illetve a fogorvoshoz való félévente történő ellátogatás nem csupán fogaink és fogínyünk épségének megóvása szempontjából fontos, a megfelelő szájhigiénia ugyanis az általános egészségi állapotunk megőrzéséhez is nélkülözhetetlen.

Amint azt dr. Donald Ratcliffe, a New York-i Staten Island Egyetemi Kórház fogászati osztályának vezetője kifejtette, a szájban megjelenő baktériumok, illetve az általuk okozott gyulladások számos betegség okozói lehetnek.

A cukorbetegség például nagyon gyakran a fogíny megbetegedésével jár együtt. A diabétesz ugyanis megváltoztatja a vérereket, így romlik a véráramlás, aminek következtében gyengülnek a fogínyek és kevésbé lesznek ellenállóak a fertőzésekkel szemben. A cukorbetegség emellett a vércukorszintet is megemeli, a szájban jelentkező magas glükóz-szint pedig teret ad a baktériumok elszaporodásának. Egy 2011-es tanulmány kimutatta, hogy a fogorvosok az esetek 73 százalékában csupán a fogak és ínyek állapotából meg tudták mondani, hogy melyik páciensük cukorbeteg, az ő szerepük tehát igen nagy lehet a betegség időben történő felismerésében.

Számos kutatás foglalkozott már a fog- és ínybetegségek, valamint a szívbetegség és a stroke közötti összefüggésekkel. Egy 2003-as tanulmány például kimutatta, hogy azok, akiknél periodontális megbetegedés áll fenn, 19 százalékkal nagyobb eséllyel vannak kitéve a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek is. Az még nem tisztázott, hogy a háttérben a fogbetegségek által okozott gyulladások állnak-e, vagy esetleg a szájban megjelenő baktériumok terjednek tovább a szervezetben, sőt még az is lehet, hogy valójában arról van szó, hogy egyes kockázati tényezők - például a dohányzás , az idős kor vagy a cukorbetegség - váltják ki mindkét betegséget egyidejűleg.

A megfelelő szájhigiéniával sok betegséget megelőzhetünk

A megfelelő szájhigiéniával sok betegséget megelőzhetünk

A legtöbb várandós nő tisztában van vele, hogy a kilenc hónap alatt még fokozottabban ügyelni kell a szájhigiéniára. Egyes kutatások a fog körüli megbetegedéseket kapcsolatba hozták a koraszüléssel , egy 2011-es ausztráliai tanulmány pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a nők, akik fog- vagy fogínybetegséggel küzdenek, lassabban esnek teherbe.

Egy 2012-es kutatás során a szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy a szájban található baktériumok akár a térdízületben is okozhatnak reumás gyulladást. A kutatók 36 reumás térdízületi gyulladásban szenvedő alanynál tesztelték az ízületekben található folyadékot, és öt esetben találtak benne fogínybaktériumokat. A betegek közül kettőnél az ízületi folyadékban található baktérium és a szájban található baktérium között genetikai egyezést mutattak ki.

A szájban található baktériumok a tüdő felé is utat törhetnek maguknak, ha a beteg fogkövet lélegez be, és ez akár tüdőgyulladást vagy más súlyos légzési megbetegedést okozhat. A Maryland Egyetem Orvosi Központjának álláspontja szerint a belélegzett baktériumok a krónikus tüdőbetegségek, például a tüdőtágulás tüneteit is tovább ronthatják.

Amint azt Ratcliffe hangsúlyozta, a legtöbb ember nem veszi komolyan, hogy a fogak állapota az egész szervezet állapotára kihat, ezért fogorvosukat elfelejtik tájékoztatni egyéb betegségeikről, pedig könnyen lehet, hogy egy foghúzás negatívan hathat valamilyen egyéb gyógyulási folyamatra, amelyről a fogorvos nem is tud. Ezért - saját érdekünkben - minden egyes fogorvosi kezelés előtt számoljunk be kezelőorvosunknak arról, milyen gyógyszereket szedünk, és milyen betegségekkel küzdünk éppen.

A megfelelő szájhigiénia kialakításában az egyik legfontosabb feladatunk a rendszeres fogmosás. Ám azt már kevesebben tudják, hogy a fogselyem rendszeres használata is legalább olyan fontos. A fogselyem ugyanis éppen azokat a kritikus helyeket éri el, amit fogkefével már nem lehet, ezáltal eltávolítva a szuvasodást okozó baktériumokat. Ezért ajánlatos naponta egyszer fogselymet használni, így biztosak lehetünk abban, hogy minden apró rést sikerült megtisztítanunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!