Valójában ennyiszer kell fogat mosni – a fogorvosok szerint

Olvasóinkat kérdeztük a közelmúltban napi fogmosási szokásaikról. A kérdés pofonegyszerűnek tűnik, mégis a hazai „fog-körképet” tekintve elszomorító adatokra bukkanhatunk, amelyek teljesen más megvilágításba teszik ezt a hétköznapi rutint.

A KSH 2014-es Európai lakossági egészségfelmérése alapján – hazai adatokat tekintve – elmondható, hogy míg a legfiatalabbak túlnyomó részének (88%) egészséges a fogazata, addig a nyugdíjas korúak már csak alig több mint negyedének. Szintén magas (60%) azoknak az aránya, akiknek ugyan van hiányzó foguk, a fogpótlás elmaradt. A lakosság csaknem harmadának pedig folyamatosan akad kezeletlen szuvas, lyukas foga.

Olvasóink szerint

Nem reprezentatív házi felmérésünk szerint legtöbben napi két alkalommal mosnak fogat, jellemzően reggel és este. Sokak szerint az étkezések utáni fogmosás is kötelező, mások viszont óránként járnak a mosdóba szájápolás céljából. Természetesen nem lehet általánosítani, hiszen a korosztály, az evési, ivási szokások is befolyásolják ezt.

Mégis, a fogorvosok által javasoltakat érdemes figyelembe venni. Az egészséges fogsorral rendelkező embernek elégséges, ha naponta kétszer megmossa a fogát, vagyis reggel és este. Az esti fogmosás különösen fontos, hiszen alvás közben a szájban szaporodó baktériumok és az ételmaradékok erjedése egyenes út a fogszuvasodás felé.

fiatal nő fogat mos
Az étkezések utáni fogmosás nagyon fontos. Fotó: Getty Images

Sokszor mossuk, mégis romlik a fogunk?

Mossuk, de vajon hogyan? Nemzetközi felmérések szerint négy felnőttből három rosszul ápolja a fogát. A dentálhigiénikusok szeme nem rebben, amikor valaki lelkesen beszámol napi háromszori fogmosásról, ám a fogak állapota korántsem rózsás… ennek oka részben a helytelen fogmosási szokásokban rejlik: nem elegendő lepedéket távolítunk el a fogainkról. A szánkban levő baktériumok a táplálkozással bevitt cukrokat szétbontják, és savakká alakítják. Ha az étel szacharózt tartalmaz, akkor az a baktériumok számára táplálékot jelent, ez a folyamat pedig savakat képez, ami a fogak zománcának károsodásához, ezáltal fogszuvasodáshoz vezethet.

Miért mondják azt, hogy a fog egy „góc” a szervezetben?

Elgondolkodtál már azon, hogy egy egyszerű gyulladás okának keresése közben miért küldött fogorvoshoz a belgyógyász? Ha rossz a szájhigiénia, az baktériumok felhalmozódásához vezethet az ínyen és a fogak között. Ennek hatására betegséget okozó kórokozók juthatnak a véráramba, ami végül gyulladáshoz vezet.

fogkrém
Négy felnőttből három rosszul ápolja a fogát. Fotó: Getty Images

Meglepő lehet, de a közelmúltban számos nemzetközi kutatás látott napvilágot a fogak és a szívproblémák közötti párhuzamról. Egy ilyen vizsgálatban több mint 160 ezer 40 és 79 év közötti személyt választottak ki véletlenszerűen, és elemezték fogmosási szokásaik változását tíz éven keresztül. Adatokat gyűjtöttek azokról, akik kétszer, illetve háromszor mostak fogat, majd rögzítették és felhasználták a foghigiénia és a szív egészsége közötti kapcsolat feltérképezésére. Az eredmény azt mutatta, hogy azoknál, akik naponta háromszor szoktak helyesen fogat mosni, kisebb volt a szívelégtelenség kockázata, mint azoknál, akik naponta kétszer vagy kevesebbszer mostak fogat. Egészen pontosan 12 százalékkal alacsonyabb volt a pitvarfibrilláció megjelenése, amelyet leginkább a szívelégtelenség okának tulajdonítanak. Tehát az egészségesebb szájhigiénia – a gyakori fogmosással és a helyes fogtisztítással – csökkentheti a pitvarfibrilláció és a szívelégtelenség kockázatát.

Gyakorlati útmutató a rendelőben

Nyilván ha a fogsorunk hibátlan, és egészségesek vagyunk, kevésbé gondolkodunk el szájhigiéniánk helyességéről. Ugyanakkor az éves rendes fogorvosi látogatásunk során még mi is kaphatunk hasznos gyakorlati tanácsokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.