Egyre több tartalomgyártó hirdeti azt, hogy leragasztott szájjal alszanak. Ehhez általában egy sebtapaszt használnak. Azt állítják, hogy mivel így az ember kénytelen az orrán keresztül lélegezni, frissebben ébred, ráadásul megakadályozza a nyitott szájjal alvással járó problémák kialakulását.
Dr. Andrey Zinchuk alvásspecialista szerint általában megfázás vagy allergia esetén lélegezhetünk a szánkon keresztül éjszaka, illetve megnagyobbodott mandulák, orrsövényferdülés vagy jóindulatú orrpolipok is állhat mögötte. Ezen kívül obstruktív alvási apnoé esetén is nagyobb eséllyel vesszük a levegőt szájon át, mondta a Health.comnak.
Egy friss vizsgálat szerint viszont problémás lehet ez a szokás. A kutatáshoz 10, a témában korábban íródott tanulmányt használtak fel, amikben összesen 233 ember vett részt.
A felülvizsgálatuk során megállapították, hogy
- Nyolc kutatás kimutatta, hogy a száj leragasztása nem vezetett jelentős egészségügyi előnyökhöz.
- Négy tanulmány megjegyezte, hogy az orr elzáródásban szenvedő emberek komoly egészségügyi kockázatokkal szembesültek e szokás miatt, többek között azzal, hogy nem kapnak elég oxigént.
- Két tanulmány szerint a száj leragasztásának volt némi jótékony hatása azokra, akik az enyhe obstruktív alvási apnoéban szenvedtek, de az eredmények nem voltak relevánsak klinikai környezetben, mondta Dr. Brian Rotenberg, a tanulmány vezető szerzője.
Az eddigi eredmények tehát nem támasztják alá a közösségi médiában terjedő trendet.
Valóban jobb, ha az orrunkon keresztül vesszük a levegőt
Dr. Rotenberg szerint való igaz, hogy előnyösebb az orrunkon keresztül lélegezni, mivel így elkerülhetjük a nyálcsorgatást és a szájszárazságot (vele együtt pedig a rossz szájszagot és a fogszuvasodást). Emellett párásítja, felmelegíti a belélegzett levegőt, és kiszűri belőle az irritáló részecskéket. Emellett javítja az oxigénáramlást a szervezetben, lehetővé teszi a szaglást, és egyszerűen jobban esik, mint a szájon át keresztül lélegzés.
A fő probléma a trenddel az, hogy olyanok is élnek vele, akiknek problémáik vannak az orron át való lélegzéssel. Amikor nem jut elég levegőhöz a szervezet, akkor az oxigénszint csökken, a szén-dioxid szintje emelkedik, és az ember felriad, hogy ne fulladjon meg. A folyamat a szívritmus, a stresszhormonok és a vérnyomás megugrását eredményezi. Ha ez minden éjszaka megtörténik, az megterheli a test különböző részeit, beleértve az agyat és a szívet is, mondta a portálnak Dr. Boris Gilyadov alvásspecialista a portálnak.
Fulladáshoz is vezethet
Ha az embernek például úgy van alvási apnoéja, hogy nem is tud róla, akkor a beragasztott száj csak rosszabbítja ezt az állapotot. "Nagyon is valós az a veszély, hogy ha az ember nem tud levegőt venni a torkán keresztül, abbamarad a légzése, és éjszaka megfullad" - figyelmeztetett Dr. Rotenberg.
Ezen kívül az sem garantált, hogy a tapasz a helyén marad. Könnyen lehet, hogy ellazul, és az érintett szájában köt ki, és ez magában hordozza a fulladás veszélyét.
A szakértők szerint ezért nem ajánlott belekezdeni ebbe az új szokásba addig, amíg például a háziorvossal nem egyeztettünk róla. Az is lehet, hogy alvásspecialistához küld, ha felmerül valamilyen éjszakai légzési rendellenesség gyanúja, ami miatt rosszul alszunk.