Lapra szerelt fogak Skandináviából

Pontos, minőségi, lapra szerelt formában érkeznek hazánkba azok a fogprotézisek, amelyeket egy újfajta eljárással készítenek Svédországban.

Egy úgynevezett CAD-CAM technológiának köszönhetően a fogorvossal együtt dolgozó fogtechnikus előbb a számítógépen megtervezi a fogpótlást, majd az elkészült tervet interneten továbbítják a stockholmi központba, ahol percekkel ezután azonnal megkezdődik a fogpótlás gyártása.

Ezek a munkafázisok gyári, standardizált körülmények között zajlanak, a fogpótlás emberi kéz érintése nélkül, garantált és ellenőrzött minőségben készül el. Ez a munkafolyamat csupán egy napot vesz igénybe, és az elküldéstől számított harmadik napon már meg is érkezik a kész fogmű a hazai rendelőbe vagy laborba. Az esztétikai porcelánleplezés, az úgynevezett készre vitel már a hazai fogtechnikai laboratóriumban fejeződik be.

A kész, három dimenziós digitális terv sokkal gyorsabban, és ami a lényeg, sokkal pontosabban készül el, mintha minden egyes fogat, fogpótlást aprólékos, manuális munkával mintáznának meg egy gipszmodellen, viaszból – avat be a legújabb technológia részleteibe dr. Czinkóczky Béla, az elrontott és speciális implantációs esetek szakértője, szájsebész fogszakorvos.

Lényeges, hogy ennek a csúcstechnológiának az ára alig haladja meg a hagyományos kézi munkával készített fogpótlások technikai költségeit – mondja dr. Czinkóczky.

Napjainkban már lassan egy tucat olyan fogorvosi rendelő van Magyarországon, akik használják ezt az eljárást, de a jövőben egyre több fogtechnikai labor lesz képes a svéd tudásbázis felhasználására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!