A kőkorszaki ember is szenvedett fog- és fogínyproblémáktól. Valamit bizonyára ők is megpróbáltak tenni a szenvedés ellen. Természetesen betegség megelőző céllal nemigen ápolták a fogazatukat az emberek. A szájápolás elsősorban a fogak közé akadt ennivaló kipiszkálásából és a kellemetlen szájszag elfedéséből állt. Egyiptomban például a mentát használták a száj ápolására.
Kezdetben volt a fa vagy elefántcsont fogpiszkáló és a vászonruha
Az ókor embere jobb híján ezzel igyekezett megtisztítani fogazatát. Az afrikai és ázsiai népek egyik végén szálaira szedett faággal suvickolták fogaikat. A "sivak"-nak nevezett alkalmatosságot egyes ősi törzsek máig használják. Az indiánok, az eszkimók és beduinok mást találtak ki. Bizonyos fák kis darabjait, diót, pálmatermést használtak fogtisztító rágógumi gyanánt.
Egy ötletes kínai, valamikor a XVI. században találta fel a fogkefét. A keleti találmányokat azonban sokszor Európában újra fel kellett fedezni. A fogkefét több mint 200 évvel ezelőtt fejlesztették ki először, faragott csontba illesztett lószőr segítségével. Az első ismert angol fogkefe 1780-ból származik Londonból, és faragott csontból és malacsörtéből készült. Fennmaradt néhány prominens személyiség fogápolási szerszáma, így őrzik Napóleonét is.
A XIX. században egy magára valamire adó polgár porcelánból és üvegből készült fürdőszobai garnitúrájának része volt a fogmosópohár, és a fogkefeszárító.
Ma, a csúszásgátlós nyelű, "intelligensen" hajladozó fejű, és elektromos fogkefék korában senkinek nem jutna eszébe fogkrém nélkül suvickolni a fogait, masszázzsal pezsdíteni ínye vérkeringését, nézzük meg hát, hogyan alakul ki a mai rávaló, a fogkrém.
Fogporoktól a fogpasztákig
Mindenki tudja, mi az, a többség használja is, mégis kevesen tudják, honnan is származik a fogpaszta. A fogszuvasodás és a parodontózis (parodontitis) nem újkori, civilizációs szájbajok, a fogkrém viszont viszonylag új találmány.
Az ókori Egyiptomban és a Római Birodalom előkelői között a mézből, illatos növényi kivonatokból és kagylóhéjporból készült fogkrémet használtak.
A természetes tisztítószerek közül a legközönségesebb a konyhasó volt, melynek apró szemcséi jól ledörzsölték a lerakódásokat. A 70-es években még sokan mosták sós ízesítésű fogpasztákkal a szájukat, ami nyilván ebből a hagyományból nőtt ki, de térjünk még vissza egy kicsit a történelmi időkbe.
A középkorban ebből a természetes alapanyagból, a konyhasóból és krétából készült fogport használtak, melyet mentaolajjal tettek kellemesebb ízűvé, és durva lenvászonnal dörzsölték rá a fogakra. E fogporokat csak az 1840-es évektől váltották fel a fogpaszták.
A modern fogkrém
1890-ben tudták tudományosan bizonyítani, hogy a fogproblémák nagy részének hátterében a plakkok képződése áll. Korábban a lukakat és fájdalmakat a fogszúnak tulajdonították. Ekkor kezdtek célirányosan olyan anyagok után kutatni, amelyek valóban képesek megelőzni a fogszuvasodást. Nem sokkal ezután találtak rá a fluoridra, amely a mai modern fogkrémeknek is fontos alapanyaga.
A mai kenőcsös állagú krémek állományalkotókból, kötőanyagokból, oldószerből állnak. A polírozó hatásért felelős alkotórészt apró szemcsék adják. Az alapállományba integrálják a különböző hatóanyagokat, amelyek a fogakat és az így hivatottak megvédeni az őket fenyegető lyukaktól, gyulladásoktól, elszíneződésektől. A mai fogkrémek ízükkel, színükkel és habzásukkal igyekeznek versenyezni a vásárlók kegyeiért, mellesleg tartósítószert is tartalmaznak. Legfőbb hasznuk azonban kétségtelen a fogszuvasodást megelőző hatás, melynek egyik leghatékonyabb eszközei a különböző fluoridok.
Mi tagadás, sokaknak még a közelmúltban sem jutott más, mint a fogfájást tompító, és alkoholtartalmánál fogva némiképp fertőtlenítő hatású házi főzésű pálinka. Reméljük, a fogkrémmentes háztartás ma már valóban csak történelem.
