Érdekes kettősség jellemzi a hazai fogászatot. A magyar lakosság szájhigiénia tekintetében a legrosszabbak közé tartozik az EU-n belül, egy felnőtt magyar ember szájában a 32 fogból átlagosan tíz egészséges csupán, és nagyjából ugyanennyi hiányzik. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO néhány éve végzett felmérése szerint a szuvas fogak aránya is nálunk az egyik legmagasabb a kontinensen. Ezzel szemben az egészségturizmus virágzik: Nyugat-Európából tömegével érkeznek hozzánk páciensek, hogy fogaikat rendbe tegyék. Az ország nyugati részében osztrák és német fogakat kezelnek már a rendszerváltás óta, de az angol és skandináv betegekből már Debrecenben, Szegeden is profitálnak. Míg hazánk Európa fogászati gócpontjává válik, a magyar mosolyok egyre foghíjasabbak.
A létszám megvan, a tudás még hiányos
Az egészségturizmus egyik pozitív hozadéka, hogy az egészségügy egyéb ágazataihoz mérten a fogorvosok körében alacsonyabb az elvándorlás mértéke, hozzájuk ugyanis "házhoz jönnek" a külföldi betegek. Igaz, emiatt a magánrendelők áraikat is a nemzetközi pénztárcákhoz igazítják, ami a hazai betegek számára sok esetben megfizethetetlen. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint kétezer lakosra egy fogorvos kell, hogy jusson, ami hazánkban teljesül ugyan (a 10 milliós magyar lakosságot nagyjából 5300 fogorvos szolgálja ki), eloszlásuk azonban aránytalan, kisebb településeken hiánycikknek számít a jó szakember.
Az orvosokkal történő konzultáció alapja a megfelelő anatómiai szaktudás, amelyből egyes magániskolák szinte semmit nem tanítottak a szakember szerint. Schulze maga is végigjárta ezeket a képzési magánintézményeket, a vizsgáztatások során pedig főképp a vidékiek nyújtottak lesújtó képet, de a fővárosiakkal sem voltak maradéktalanul elégedettek. A gulliveri lépésben haladó fogtechnika digitális vívmányait csak sokéves lemaradással tanulják a diákok, akiknek így komoly önszorgalom kell az aktuális trendek követéséhez.
Egymásrautaltság ide vagy oda, a fogorvosok és fogtechnikusok között hosszú évek óta húzódó ellentétek várnak megoldásra. Schulze szerint egy fogtechnika komoly terheket kell, hogy átvállaljon, amikor együttműködik egy fogorvossal, ez azonban a bérekben nem köszön vissza arányosan. Németországban a költségek 40 százaléka terheli a fogorvost, 60 százaléka pedig a fogtechnikust. Nálunk a háromszoros szorzónál kezdődik, de akár a tízszerese is lehet ez az arány. "Sokszor tárgyaltunk a fogorvosi kamarával, de nem sikerült dűlőre jutni például a garanciális kezelések kapcsán sem. A fogászatban használt kerámia valójában üvegnek tekinthető, a világon pedig sehol nem adnak az üvegre garanciát, csak nálunk. Még a Rolls-Royce ablakának épségét sem szavatolják, nem véletlenül"- mondta el a szakember.
Olcsóbbak vagyunk a kínai fognál
"A magyar fog a legolcsóbb Európában, nem véletlenül virágzik nálunk az egészségturizmus . Az unióban rettegnek a kínai fogaktól, de mi még náluk is olcsóbbak vagyunk" - hangsúlyozta az ipartestület elnöke. Ez a régi szocialista rendszer hagyatéka, ahol a kisipar szinte jelentéktelennek számított a magyar piacot uraló Fogtechnikai Vállalat mellett. Miután a mestervizsga-kötelezettség megszűnt és a szakma jelentősen felhígult. A fogorvosok nem a legtehetségesebb, hanem a legolcsóbban dolgozó technikussal működtek együtt, ez pedig komoly árversenybe hajtotta őket. A nyomott árak olcsó megoldásokat követelnek, rossz minőségű alapanyagokkal dolgoznak a technikusok, aminek végül a beteg issza meg a levét. Emellett a fogászati magánrendelések átlagára még mindig túlzott terhelést jelent a magyar tárcákra.
Schulze ugyanakkor kiemelte: először az emberek fejében kell rendet tenni, csak utána a szájukban. Amíg a lakosságot nem tájékoztatják a fogbetegségekkel járó veszélyekről és az orális higiénia fontosságáról, sem a fogorvos, sem pedig a fogtechnikus nem hozhat érdemi változást.
