Zöldségek, amelyekkel csökkenthető a vérnyomás

A világon több mint egymilliárd felnőtt él magas vérnyomással, vagyis hipertóniával. Ez a betegség pedig egyebek mellett a szívinfarktus és a szélütés kialakulásának kockázatát is jelentősen növelheti. Van azonban egy igazán egyszerű – és ízletes – módja az értékek javításának.

Bizonyos zöldségfélék fogyasztása segíthet a vérnyomás csökkentésében – adta hírül a Rizikometer. Az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó csapat egy nemrég publikált kutatás eredményeire hivatkozva azt írta Facebook-posztjában, leginkább a keresztesvirágú zöldségek gyakori fogyasztásának vannak ilyen pozitív hatásai.

nő karfiolt vág rózsákra
Bizonyos zöldségfélék fogyasztása segíthet a vérnyomás csökkentésében. Fotó: Getty Images

Ezeket érdemes gyakran fogyaszani

A szakemberek azt vizsgálták meg, hogy milyen hatással van a vérnyomásra a keresztesvirágú zöldségek – úgymint a karfiol, a karalábé, a brokkoli, a káposztafélék, a kelbimbó, a retekfélék és a fodros kel – fogyasztása.

Mennyi az annyi?

Megállapították, hogy napi négy adag keresztesvirágú zöldség két héten át tartó fogyasztása – a gyökér- és tökfélékből álló étrenddel összehasonlítva – átlagosan 2,5 higanymilliméterrel (Hgmm) csökkentette a 24 órás szisztolés vérnyomást az enyhén vagy közepesen emelkedett vérnyomású résztvevőknél.

Ez a súlyos szív- és érrendszeri betegségek kockázatának 5 százalékos csökkenését eredményezte. Összességében a kéthetes kúra segítette a napközbeni szisztolés vérnyomás csökkentését, nem befolyásolta ugyanakkor az éjszakai szisztolés vérnyomást” – részletezte bejegyzésében a Rizikometer.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
4 korai tünet, amely szívinfarktust jelezhet – Napokkal korábban figyelmeztethetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!