Új uniós élelmiszer-jelölés

Az Európai Unió július elsejétől új élelmiszer-csomagolási szabályozást léptetett életbe. Az intézkedés a fogyasztók számára jobb eligazodási lehetőséget, a gyártók szempontjából pedig felelősebb élelmiszer-ipari előállítást eredményezhet. A cégeknek ezután új tápérték-jelölési rendszert kell használni, melynek keretében fel kell tüntetni az úgynevezett irányadó napi beviteli értéket (inbé) is. E mutató azt fejezi ki, hogy egy felnőtt ember kiegyensúlyozott napi étrendjéhez szükséges kalóriából, cukorból, zsírból, telített zsírsavból és nátriumból az adott termék mennyit tartalmaz.

A gyártóknak az új szabályok életbelépését követően az eddigieknél hitelesebben kell igazolniuk az élelmiszerekre vonatkozó különleges (speciális) állításokat (szívbarát, cukormentes termék) is. Az új szabályokat a vállalkozásoknak legkésőbb 2009. július elsejétől kell kötelezően alkalmazniuk, ugyanakkor nyolc multinacionális élelmiszergyártó - a Nestlé, az Unilever, a Coca-Cola, a PepsiCola, a Kraft Foods, a Masterfoods, a Danone és a Kellogg's - önkéntesen úgy döntött, hogy a tagországokban már júliustól alkalmazza az új előírásokat. Piros László , az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöki tanácsadója elmondta, hogy Magyarországon a McDonald's is csatlakozott e kezdeményezéshez.

2007-07-12 08:26

Forrás: Világgazdaság

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!