Tömegfogyókúra

New York, 2007. október 14. (MTI/Reuters) - A Kubát 1989-tól 2000-ig sújtó gazdasági válság hatalmas szenvedéseket okozott az embereknek, ám a rettenetes időszaknak jelentős egészségügyi előnyei is voltak - mutatták ki amerikai kutatók.

Mivel az emberek kalóriabevitele lecsökkent (magyarán éheztek), de ezzel párhuzamosan megnőtt a testmozgás mértéke, az elhízottság társadalmi aránya tíz év alatt a felére mérséklődött (14-ről 7 százalékra), s ennek egyik velejárójaként a cukorbaj, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálesetek száma jelentősen visszaesett.

Ez az első olyan valós modell, amelyen a szakemberek a testsúlycsökkenés és a különféle súlyos betegségek ritkulása közti társadalmi méretű összefüggéseket vizsgálhatták.

Az éhezés és a szenvedés egészségügyi előnyei mellett káros hatások is jelentkeztek. Az idősek körében megugrott a halálozási arány, és a tömeges éhezés miatt széles körben jelentkeztek idegrendszeri károsodások.

Újabb megerősítést nyert ugyanakkor, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a cukorbaj elkerülésének két döntő tényezője: a testmozgás és a kisebb kalóriabevitel.

A kutatásról az American Journal of Epidemiology nevű szakfolyóiratban jelent meg tanulmány.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Késő estétől kelet, északkelet felől megnövekszik a felhőzet, így keleten felhős idő valószínű és csepergő eső arrafelé nem kizárt. Másutt derült idő várható, de ezeken a tájakon foltokban pára, köd képződhet. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között várható, de a derült fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő, a felhősebb keleti tájakon pedig pár fokkal enyhébb lesz a hajnal. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!