Tényleg jobb a zöld tea, mint a kávé?

A zöld tea valóban olyan egészséges, amilyennek mondják? Íme néhány tény és tévhit a tudomány oldaláról.

Manapság a zöld teát az egyik legegészségesebb koffeinforrásként hirdetik, sokan pedig teljesen le is váltották vele a kávét . Gyógyhatásairól rengeteg pozitív dolgot olvashatunk, egyes cikkek szerint a benne lévő antioxidánsoknak is köszönhetően az ital védi a szívet, segíti az agyműködést, sőt még bizonyos daganatok megelőzésében is szerepe lehet. De mennyi igaz mindebből?

Mi a zöld tea?

A zöld és a fekete tea nem sokban különbözik egymástól, tulajdonképpen ugyanabból a növényből készítik mindkettőt, a zöld tea azonban kevésbé feldolgozott. Emiatt pedig nagyobb arányban tartalmazza a katekin nevű vegyületcsoportot, ami a kutatások szerint csökkentheti a szervezetben a számos betegséggel kapcsolatba hozható oxidatív stressz mértékét. Az egyik ilyen katekin, az Epigallokatekin-gallát (röviden EGCG) szinte kizárólag a zöld teában található meg, a fogyasztása pedig valóban jótékonyan hat ránk. A CNN cikke összefoglalta a zöld teáról készített tanulmányok eredményeit, hogy tisztább képet kaphassunk az ital egészségre gyakorolt hatásáról.

Tea vagy kávé: melyik ébreszt jobban? Van, aki a kávéra esküszik, van, aki a teára, ha arról van szó, hogy ébren kell maradni. De mit mond a tudomány: melyik élénkítő az egészségesebb? A BBC összeállításában természetesen a britek választása, a tea jön ki nyertesként az összehasonlításból - kattintson !

Segíthet a fogyásban, de önmagában nem elég

Egyes kutatási eredmények valóban arra engednek következtetni, hogy a zöld teát fogyasztók átlagos testsúlya alacsonyabb. A vizsgálatokból azonban nem derül ki, hogy a tea koffeintartalma, a benne lévő antioxidánsok, vagy valami más összetevő felelős a vizsgált alanyok súlyvesztéséért. A zöld tea bizonyos összetevői segítik a zsírégetést, a koffein pedig felpörget és testmozgásra sarkall, önmagában azonban nem leszünk darázsderekúak csak attól, ha ezt isszuk. Fogyni elsősorban a helyes étrenddel és a rendszeres testmozgással lehet.

A zöld tea egészséges, de azért nem csodaszer. Fotó: 123rf
A zöld tea egészséges, de azért nem csodaszer. Fotó: 123rf

Nincs bizonyíték a rákellenes hatásra

Bár több kutatást is végeztek a témában, egyértelműen nem sikerült bizonyítani azt sem, hogy a zöld tea rendszeres fogyasztása bármilyen daganat kialakulása ellen is védene. Egyes feltételezések szerint azonban a benne lévő antioxidánsok lassíthatják a rákos sejtek szaporodásának az ütemét, vagyis a tumor kifejlődését.

Csökkentheti a szívbetegségek kockázatát

Néhány kutatási eredmény arra utal, hogy a zöld tea segít csökkenteni a szívbetegségek kialakulásának esélyét, mivel csökkentheti a vérnyomás és a vérzsír mértékét. Ezek a vizsgálatok azonban rendszerint kisebb csoportokon végezték, és a teázás hosszabb távú jótékony hatásairól sincsenek igazán mérvadó tanulmányok.

Védhet a szellemi hanyatlás ellen

Egy japán tanulmány megállapította, hogy a zöld tea rendszeres fogyasztása védhet az időskori szellemi hanyatlás ellen - ilyen hatást pedig sem a fekete tea, sem pedig a kávéfogyasztók körében nem mutattak ki. A kutatás eredményeit azonban torzíthatja, hogy a zöld teát fogyasztó emberek általában amúgy is egészséges életmódot élnek, így előfordulhat, hogy a pozitív hatást nem kizárólag ennek az italnak köszönhetik.

Forrás: CNN

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +14 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani - főképp az északnyugati tájakon - kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!