Szuperételek gyerekeknek

A gyerekek megfelelő étkezési szokásainak kialakítása a szülők felelőssége. Az, hogy gyermekeik egészsége rövid és hosszú távon milyen lesz, nagyban múlik rajtuk is. Nézzünk most néhány fontos étkeztetési szabályt, amit mindenképpen érdemes elsajátítani.

A gyerekek ízlésének formálása a hozzátáplálás időszakában kezdődik csak el igazán. A különböző alapanyagok és ízek bevezetése lépésről-lépésre történik, de már ekkor láthatjuk, hogy gyermekünk milyen fajta ételeket utasít el, vagy kedvel meg. Később, amikor már saját maga kezd el enni, bizony megkezdődik a válogatás időszaka is, amikor a szervezetünk számára fontos zöldségfélék sokszor perifériára kerülnek. A tészták, a hús és a gyümölcs többnyire elfogadott alapanyagok, de nem szabad hagynunk, hogy gyermekeink étkezése egyoldalúvá váljon, hiszen ez befolyással lehet szervezetük fejlődésére és általános egészségükre is. Vegyük most végig azokat az alapanyagokat, amelyek a megfelelő egészségi állapot megtartásában fontos szerepet játszanak.

Joghurt

A joghurt probiotikumnak nevezett hasznos baktériumokat tartalmaz. Bizonyára ismert tény, hogy ezek a kis lények a bélben élnek, és javítják a szervezet táplálék felhasználásának a módját. De azért is fontosak, mert segítik a szervezet betegségek elleni harcát. Egy tanulmány megállapította, hogy azoknál a gyerekeknél, akik joghurtitalt isznak, 19%-kal kisebb a megfázás, a fülgyulladás és a bakteriális torokgyulladás. Részesítsük előnyben az élő kultúrákat tartalmazó joghurtokat.

Kefir

Ez a fanyar tejital is sok egészséges probiotikumot tartalmaz. Bár kissé csípős íze elsőre meglepő lehet a gyereknek, immunrendszert támogató tulajdonságai miatt érdemes becsempészni étkezésükbe.

Dió

A dióban egészséges omega-3 zsírsavak vannak, amelyek több szempontból is jótékonyak. A szakértők úgy vélik, hogy az omega-3 segít a szervezetnek a betegségek elleni küzdelemben, gyerekeknél pedig csökkenti a légúti fertőzések számát is. Szórjuk meg a gyerekek szendvicsét egy kevés dióval, vagy keverjük bele a reggeli gabonapelyhekbe.

Gyümölcsök és zöldségek

Immunrendszerük támogatása érdekében ösztönözzük gyermekeinket magas C-vitamin-tartalmú gyümölcsök és zöldségek fogyasztására, ilyenek a citrusfélék, az eper , a zöldpaprika, a brokkoli és az édesburgonya. Csempésszük bele ezeket az alapanyagokat minden ételükbe.

Sovány húsok

Kevesen gondolnák, hogy a sovány hús erősítheti a szervezet ellenálló képességét, pedig így van. Először is fehérjét tartalmaz, ami fontos az erő fenntartásában. Másodszor, a sovány húsban cink is található, ami segít a fehérvérsejteknek leküzdeni a fertőzéseket.

Tippek a megfelelő étkezésekhez

A megfelelő alapanyagok után nézzünk most néhány fontos szabályt, hogy gyermekeink étkezése valóban fejlődésüket és egészségüket szolgálja.

  • a megfelelő étrendnek változatosnak kell lennie, mely tartalmaz zöldségeket, gyümölcsöket, teljes értékű gabonákat és sovány fehérjét. Ezek mindig szerepeljenek ételeikben.
  • ne essünk túlzásokba, a több nem mindig jobb. Ha egy alapanyag megfelelő, az nem jelenti azt, hogy a gyerekünknek állandóan azt kell ennie. A mega-adag étel nem fog segíteni. Miután a gyerek szervezete megkapta, amire szüksége volt, a maradék kárba vész. Olyan ez, mint benzint pumpálni egy tankba, ami már tele van.
  • tudni kell azt is, hol a határ. Bármilyen egészségesen eszik is a gyermek, ez még nem előzi meg a megfázástés az influenzát, ahogy étellel gyógyítani sem lehet. Ha a gyerek megbetegszik, az nem annak a jele, hogy nem adtunk neki elegendő egészséges ételt, ettől még nem kell kétségbe esnünk.
  • törekedjünk arra, hogy mindig teljes értékű élelmiszereket adjunk gyermekünknek. Lehet, hogy a 100%-os narancslében van C-vitamin, de a gyereknek jobb, ha narancsot eszik helyette. Sokkal több tápanyagot nyerünk a teljes értékű ételekből, mint azok már feldolgozott formáiból.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.