Szívroham után napi két pohár bor ajánlott

A kutatók már évek óta állítják, hogy naponta egy kevés bor fogyasztásával megelőzhető a szívbetegség. Most viszont az is kiderült, hogy azok számára is előnyökkel jár, akik már átestek szívrohamon.

Az szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint azok a betegek, akiknek már volt szívrohamuk, kisebb eséllyel szenvednek újabbat, valamint nagyobb az esélyük a hosszabb életre, amennyiben mértékkel bort fogyasztanak.

Az eredmények azt mutatták, hogy a körülbelül fél liter, vagyis két nagy pohárnyi vörös vagy fehér bort fogyasztó férfiak és nők 13 százalékkal kisebb valószínűséggel esnek át újabb kardiológiai eseményen, például szívrohamon. Ezen kívül esetükben a szívbetegség eredetű halálozás valószínűsége is körülbelül 17 százalékkal alacsonyabb, mint az absztinensek esetében.

A Harvard Egyetem Orvosi Karának és több olaszországi kutatóintézetnek a vizsgálatban részt vevő szakértői azonban hangsúlyozták, hogy az eredmények csak azokra a betegekre érvényesek, akik a kutatás kezdetén már rendszeresen fogyasztottak bort. Éppen ezért nem ajánlják a szívrohamon átesett betegeknek, hogy a későbbi panaszok megelőzése érdekében újonnan rászokjanak a borfogyasztásra.

Már számos korábbi kutatás kimutatta, különösen a vörösborról , hogy egészséges életmód mellett fogyasztva védőhatást gyakorol a szív-érrendszeri megbetegedések ellen. A benne található antioxidánsok megakadályozzák a káros koleszterin felhalmozódását, és visszaszorítják a vérerekben kialakuló gyulladásos folyamatokat. A nagy mennyiségű friss gyümölcs és zöldség fogyasztásával együtt a borfogyasztást tartják a szívbetegségek alacsony előfordulásának egyik okának a mediterrán országokban.

Tracy Parker, a Brit Szív Alapítvány dietetikusa azonban úgy véli, bár a mértékletes alkoholfogyasztásnak valóban lehet némi előnyös hatása az egészségre, akár van, akár nincs valakinek szívbetegsége, ez a kutatás nem indokolja azt, hogy elkezdjen inni, ha korábban nem fogyasztott alkoholt. "Ennél sokkal egészségesebb módszerek is rendelkezésünkre állnak a szívünk megóvására, például a testmozgás, az egészséges étrend és a dohányzásról való leszokás" - állítja a szakértő. "Ha valaki mégis szeretne inni, a férfiaknak naponta legfeljebb négy egységnyi, a nőknek pedig legfeljebb három egységnyi alkohol fogyasztása javasolt."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra