Szilveszteri finomságok

Ha szilveszter napján nem akarunk sokáig a konyhában vesződni az esti ételek elkészítésével, csináljunk apró falatkákat, melyek ízletesek, táplálóak és ráadásul gyorsan megvannak.

Szilveszterkor egész este, akár másnap reggelig is fent lehetünk és ünnepelhetjük az új évet. Éppen ezért hajlamosak lehetünk egész éjszaka enni és nassolni. A nehéz, zsíros ételek helyett csináljunk inkább könnyű, de ízletes falatokat, melyek legyenek zöldségekben, tápláló alapanyagokban gazdagok, így nem éhezünk meg hamar utánuk. A mi kedvenceink az alábbi ételek lennének.

Körtés-pekándiós tönkölykockák

Elkészítési idő: 50 perc

Hozzávalók 4 személyre:

2 evőkanál szűz olívaolaj

1 kisebb fej vöröshagyma apróra vágva

2 nagyobb körte reszelve

0,5 mokkáskanál őrölt kardamom

0,5 bögre (1 dl) durvára tört pekándió

2 szelet pirított tönkölykenyér felkockázva

Kevés olajon üvegesre pirítjuk a hagymát, majd ráhalmozzuk a körtét, és megdinszteljük. Ízesítsük pici sóval és kardamommal. Néhány perc múlva, húzzuk le a tűzhelyről, és keverjük bele a pekándiót, valamint a tönkölykockákat. Helyezzük a keveréket egy kizsírozott, és kilisztezett tűzálló edénybe, és lefedve, 160 °C-on süssük kb. 35 percig. Kis kockákat szeleteljünk belőle, és melegen tálaljuk.

Gombapástétom forró pirítóssal

Elkészítési idő: 30-35 perc + a hűtés ideje

Hozzávalók kb. 0,5 kg-hoz:

2 evőkanál szűz olívaolaj

1 közepes fej vöröshagyma apróra vágva

25 dkg gomba apróra vágva

1 gerezd zúzott fokhagyma

2 evőkanál finomra vágott friss petrezselyem

só, bors

40 dkg puhára főzött fehérbab (lehet konzerv is)

A díszítéshez:

1 babérlevél

néhány szelet gomba

2 evőkanál ghí

Egy edényben forrósítsuk fel az olajat, és pároljuk üvegesre a hagymát. Adjuk hozzá a gombát, a fokhagymát és a petrezselymet, és addig főzzük, amíg megpuhul, és a gomba leve elfő. Sózzuk, borsozzuk. Tegyük a gombakeveréket és a babot egy aprítógépbe, turmixoljuk teljesen simára. Válasszunk egy szép kerámia vagy üveg tálat, amiben tálalni fogjuk a pástétomot, és a keveréket kanalazzuk át ebbe az edénybe. Simítsuk le a tetejét, helyezzük a közepére a babérlevelet, köré a gomba szeleteket, és óvatosan öntsük rá a ghít. Tegyük hűtőszekrénybe legalább négy órára, hogy az ízek jól összeérjenek.

Narancsos tonhalsaláta

Elkészítési idő: 15 perc

Hozzávalók 4 személyre:

A salátához:

4 narancs hámozva, a fehér belső héja teljesen lehúzva

4 mogyoróhagyma, ebből 2 gyűrűire szedve, 2 finomra aprítva

1 doboz (kb. 20 dkg) tonhalkonzerv

1 főtt tojás apróra vágva

Az öntethez:

1 evőkanál fehérborecet

3 evőkanál extra szűz olívaolaj

1 csipetnyi só és őrölt bors

Az öntethez a hozzávalókat egy kis tálban elkeverjük. A meghámozott narancsokat deszkán, éles késsel, keresztben fél centi vastag szeletekre vágjuk, majd egy nagy lapos tálon körben, félig egymásra fektetve elrendezzük úgy, hogy a tál közepén egy kis üres hely maradjon. A finomra vágott hagymát a lecsöpögtetett tonhallal, és az öntettel összekeverjük, és a tál közepére halmozzuk. Az egészet hagymakarikákkal, és az apróra vágott főtt tojással megszórjuk. Tálalásig fóliával lefedve hűtőszekrénybe tesszük.

Sütőtökös bélszínnyárs

Elkészítési idő: 45-50 perc

Hozzávalók 4 személyre:

60 dkg marhabélszín 3,5×3,5 cm-es kockákra vágva

30 dkg sütőtök 3 cm-es kockákra vágva

4 közepes fej lilahagyma hosszában négyfelé vágva

1,5 teáskanál durvára tört feketebors

2 teáskanál durvára tört koriandermag

2 kisebb szál finomra vágott vagy 1 teáskanál szárított, őrölt rozmaring

4 evőkanál szűz olívaolaj

3 gerezd zúzott fokhagyma

3 cl jó minőségű konyak

A húst és a zöldségeket lazán összekeverjük a borssal, a koriandermaggal, a rozmaringgal, az olajjal, és lefedve, 1-2 órára hűtőszekrénybe tesszük. Ezután váltakozva és egyenletesen elosztva felfűzzük a kockákat 4 hosszú vagy 8 rövidebb fapálcikára vagy fémnyársra. Egy nagy serpenyőt felhevítünk, beletesszük a nyársakat, meglocsoljuk a pácolásból maradt zsiradékkal, sózzuk, és mindegyik oldalukat kicsit megpirítjuk. 1-2 evőkanál vizet öntünk a serpenyőbe, lefedjük, és 10-12 percig így pároljuk. Ezután levesszük a fedőt, visszapirítjuk a zsírjára, hozzáadjuk a fokhagymát, majd néhányszor ismét átfordítva 3-4 percig sütjük még, és a legvégén meglocsoljuk a konyakkal. Frissen-illatosan tálaljuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.