Száz kávényi koffeint fogyasztott, belehalt

Rosszul mérte ki a táplálékkiegészítőként fogyasztott koffeint a személyi edzőként dolgozó férfi, ami miatt csaknem száz eszpresszónak megfelelő mennyiségű koffeint juttatott a szervezetébe.

Súlyos koffeintúladagolással szállítottak kórházba egy férfit Nagy-Britanniában, miután elmérte az edzéséhez használt italpor mennyiségét - írta a BBC . A személyi edzőként dolgozó Tom Mansfield teljesítménynöveléshez használta a koffeintartalmú italport, viszont a megengedett mennyiség többszörösét itta meg, majd nem sokkal utána megállt a szíve. A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Ezért hat ránk eltérően a koffein .

A koffeintartalmú italporok valóban javíthatják az edzésteljesítményt, túladagolásuk viszont - ahogy a férfi esete is mutatja - súlyos veszélyt jelenthet. Így járt a férfi is, aki nem megfelelő mérleget használt, amikor adagolta az étrend-kiegészítőt. A por ajánlott adagja 60-300 milligramm között volt, a mérleg azonban 2 gramm alatt nem is tudott mérni, így a maximálisan fogyasztható adag sokszorosát juttatta a szervezetébe.

Súlyosan túladagolta az étrend-kiegészítőt a férfi. Fotó: Getty Images
Súlyosan túladagolta az étrend-kiegészítőt a férfi. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Hamarosan heves szívdobogásra és mellkasi szorító érzésre panaszkodott párjának, majd percekkel később elájult. A kiérkező mentők 45 percig próbálták újraéleszteni, nem sikerült azonban megmenteni az életét. A halottkém vizsgálata kimutatta, hogy Mansfield vérében a koffeinszint literenként 392 milligramm volt, holott 80-100 milligramm/liter között már koffeinmérgezés alakulhat ki. Egy filteres kávé elfogyasztása nagyjából 2-4 milligramm koffeint juttat a vérbe literenként. A táplálékkiegészítővel bevitt mennyiség csaknem száz adag eszpresszó elfogyasztásával egyenértékű volt.

Hogyan ismerhetjük fel a koffeinmérgezést?

A koffeintúladagolás szerencsére nem gyakori, viszont veszélyes állapotot eredményezhet. Tünetei közé tartozhat a légzési nehézség, a zavarodottság, a mellkasi fájdalom, a hányinger, a hányás, a gyors, rendszertelen szívverés, a rángógörcs. Extrém esetekben orvosi beavatkozásra is szükség lehet, ilyenkor aktív szénnel vagy hashajtókkal próbálják meg kiüríteni a szervezetből a túl sok koffeint. A legjobb azonban elkerülni ezt, és tudatosan ügyelni a bevitt mennyiségre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!