Rekordmagasan az élelmiszerárak világszerte

Januárban közel 10 éves csúcsra emelkedtek az élelmiszerárak világszerte.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által csütörtökön ismertetett adatok szerint a januári árindex 135,7 pont lett, 1,1 százalékkal (1,5 ponttal) meghaladva a decemberit. Elsősorban a növényi olajok és a tejtermékek drágulása nyomán közel 10 éves csúcson álltak az élelmiszerárak a világon januárban.

Ezek drágultak leginkább 2021-ben A fogyasztói árak 7,4 százalékkal voltak magasabbak decemberben az egy évvel korábbinál .

Sokat drágultak az élelmiszerek

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Sokat drágultak az élelmiszerek. Fotó: Getty Images
Sokat drágultak az élelmiszerek. Fotó: Getty Images

  • Tavaly a szemestermények árindexe 2012 óta legmagasabb, átlagosan 131,2 pont volt, 27,2 százalékkal (28 ponttal) múlta felül a 2020. évit.
  • A növényi olaj tavalyi átlagos árindexe történelmi csúcsra, 164,8 pontra nőtt, 65,8 százalékkal (65,4 ponttal) magasabb volt a megelőző évinél.
  • Ami a tejtermékek tavalyi átlagos árindexét illeti, a mutató 119 pont volt, 16,9 százalékkal (17,2 ponttal) magasabb a 2020. évinél.
  • A tavalyi húsárindex átlaga 107,6 pont lett, 12,7 százalékkal (12,1 ponttal) magasabb, mint 2020-ban.
  • Végezetül a cukorárindex tavalyi átlaga 2016 óta legmagasabb, 109,3 pont volt, ami 29,8 ponttal (37,5 százalékkal) haladta meg a 2020. évit.

Az elszálló árak miatt itthon több alapvető élelmiszer árát is rögzítette a kormány . A kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej esetében is árstopot vezettek be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!