Ezek drágultak leginkább 2021-ben

A fogyasztói árak 7,4 százalékkal voltak magasabbak decemberben az egy évvel korábbinál.

Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbiaknál, az egy hónappal korábbi szintet 0,3 százalékkal haladták meg, az év egészében pedig átlagosan 5,1 százalékkal nőttek az előző évhez képest - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az üzemanyag és a dohánytermékek ára nőtt leginkább

A növekedés mértéke kissé nagyobb lett a vártnál, az elemzők 7,1 százalékos decemberi inflációra számítottak. A maginfláció decemberre 6,4 százalékosra emelkedett a novemberi 5,3 százalékról, az egész évben pedig 3,9 százalékos volt. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció decemberben 6,4 százalékos volt, 2021-ben pedig 4,6 százalékos.

Az üzemanyagár is sokat emelkedett. Fotó: Getty Images
Az üzemanyagár is sokat emelkedett. Fotó: Getty Images

Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok, illetve dohányáruk ára nőtt a legnagyobb mértékben, 25,9, illetve 12,7 százalékkal, ami 11,8, illetve 4,1 százalékponttal mérsékeltebb a novemberi drágulásnál. Az élelmiszerek ára átlagosan 8,0 százalékkal emelkedett egy év alatt a novemberi 6,0 százalékos növekedés után, ezen belül az étolajé 26,8 százalékkal, a liszté 23,7, a margariné 22,8, a kenyéré 15,2, a baromfihúsé 13,4, a tejé 12,1, a péksüteményeké 11,6 százalékkal.

A tartós fogyasztási cikkekért 7,5, százalékkal kellett többet fizetni, ami 0,9 százalékponttal nagyobb éves emelkedés a novemberinél. A bútorok 14,5, a konyhabútorok 15,3 százalékkal lettek drágábbak egy év alatt, az új autók ára 8,4 százalékkal nőtt és a televíziók is 7,1 százalékkal drágultak. . A szolgáltatások díja 5,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 14,5, a járműjavítás és -karbantartás 9,6 százalékkal került többe.

Egy hónap alatt az élelmiszerek ára 1,4 százalékkal nőtt, ezen belül a tej 7,8, a tejtermékek 6,1, a száraztészta 3,4, a kenyér 3,1, a cukor 2,9, a baromfihús 2,7, a sajt 2,4, a tojás 2,3, a büféáruk 2,2, a liszt 2,0 százalékkal drágább, a kávé 3,2, a csokoládé, kakaó 1,6 százalékkal olcsóbb lett. A tűzifa ára 1,5, a palackos gázé 3,0 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok ára 5,3 százalékkal csökkent. A tartós fogyasztási cikkekért 1,1, ezen belül a használt személygépkocsikért 2,1, az új személygépkocsikért 1,3 százalékkal kellett többet fizetni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra