Reggeli előtt ezért nem jó kávézni

Ha önnek is az az első dolga, hogy felkelés után elkortyol egy finom csésze kávét, akkor megnyugtatjuk, nincs egyedül: a világ több millió kávéfogyasztójának jelentős része hasonlóképpen kezdi a napot. Egészségünk érdekében azonban okosabban tesszük, ha a jövőben nem ragaszkodunk ehhez a szokáshoz.

A reggeli előtt elfogyasztott kávé ugyanis ronthatja a szervezet vércukorszint-szabályozó képességét - derült ki egy friss kutatásból , amelyet a University of Bath szakemberei végeztek. A vizsgálat során arra keresték a választ, hogy a rossz minőségű alvás és a reggeli kávéfogyasztás hogyan befolyásol bizonyos, az anyagcsere-folyamatok működését mutató laborértékeket. Az analízis összesen 29 alany részvételével - nőket és férfiakat egyaránt bevontak - folyt, három különböző alkalommal.

Kiderült, melyik kávé a legegészségesebb - részletek itt .

Először az alanyok, miután túl voltak egy zavartalan éjszakán, a felkelést követően rögtön megittak egy cukros italt (ami kb. annyi kalóriát tartalmazott, mint egy átlagos reggeli). A második este már nyugtalanabbul aludtak, a kutatók ugyanis óránként kb. öt percre felkeltették őket. Reggel azonban ugyanúgy az volt az első dolguk a résztvevőknek, hogy elfogyasszák a cukros italt. Utolsó alkalommal újabb kellemetlen éjszaka várt rájuk, reggel viszont fél órával a cukros ital előtt egy erős feketekávét szürcsöltek el.

Árthatunk magunknak, ha reggeli előtt isszuk meg a kávét.
Árthatunk magunknak, ha reggeli előtt isszuk meg a kávét. Fotó: Getty Images

A kutatók a három teszt mindegyikénél vért vettek a résztvevőktől, hogy megvizsgálhassák a már említett laborparamétereket. Az eredmények alapján pedig arra jutottak, hogy ha felkelés után rögtön kávéval kezdünk - tehát úgy isszuk meg, hogy előtt nem reggeliztünk -, az negatívan befolyásolja a szervezet vércukorszint-szabályozó képességét. Öröm az ürömben, hogy ugyanez nem volt elmondható a rossz éjszakai alvásról.

Inkább reggeli után kávézzunk

A University of Bath professzora, James Betts leszögezte: rengetegen kávéznak rögtön ébredés után, ráadásul minél fáradtabbnak érezzük magunkat, annál erősebben készítjük el az éltető nedűt. A kutatás eredményeit kiemelten fontosnak ítélte, hiszen - mint mondta - rávilágítanak, hogyan befolyásolja a kávé az anyagcserét és a vércukorszint-szabályozást. "Ennek ellenére sem kell leszokni a reggeli kávézásról, egyszerűen csak együnk valamit, és utána kortyoljuk el az adagunkat" - tanácsolja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.