Mutatjuk, mennyi halat kellene ennünk

Életminőségünket is befolyásolja, mennyi halat eszünk - hívta fel a figyelmet Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, aki szerint a halfogyasztásban közel sem csak a drága tengeri halakra támaszkodhatunk.

Egy közelmúltbeli kutatás szerint a halfogyasztás a migrén kezelésében is hasznos lehet.

Magyarország gyógyszernagyhatalom, ha azt vizsgáljuk, hogy egy főre vetítve mennyi gyógyszert fogyasztanak évente az emberek - mutatott rá Lévai az InfoRádiónak nyilatkozva. Kifejtette, a gyógyszerhasználat zöme olyan problémákból fakad, amelyek egyébként elkerülhetőek lennének, mint az elhízás, a mozgáshiány vagy a korszerűtlen táplálkozás. "A sok halat fogyasztó nemzetek tagjai idős korukban lényegesen gyorsabban mozognak, élénkebbek, szebben öregszenek - elég megnézni a spanyolokat, franciákat , ahol a 80 éves korosztály úgy éli az életét, mint Magyarországon az ötvenesek" - hangsúlyozta.

Magyarországon a halfogyasztás fejenkénti átlaga elmarad a világátlagtól
Magyarországon a halfogyasztás fejenkénti átlaga elmarad a világátlagtól. Fotó: Getty Images

Bár az elmúlt évtizedekben jelentősen emelkedett a halfogyasztás mértéke Magyarországon, hiszen az 1990-ben mért 2,5 kilogrammos fejenkénti átlag napjainkra 6,5 kilogrammig kúszott fel, még így is jócskán elmaradunk azonban a 20 kilogrammos világátlagtól. Lévai szerint a jelentős lemaradást földrajzi okokkal sem lehet magyarázni, hiszen Ausztriának sincs tengere, lakossága mégis 21 kilogrammos átlagfogyasztást produkál évről évre. "Nem kell lazacot ennünk, amikor itt van a jó magyar harcsa, a ponty, a szálkamentes afrikai harcsa, a pisztráng és a csíkos sügér" - fogalmazott a szóvivő.

Kitért rá, Magyarországon belül is akadnak olyan régiók, amelyek jó példát mutatnak a halfogyasztás kapcsán. Baja és Dunaföldvár környékén évente 20 kilogramm halhúst esznek az emberek átlagban, ahogy hasonlóan magas értékeket mutatnak a felmérések Szegeden és környékén is. "Itt sokkal jobban élnek az emberek, egészségesebbek, mint azok, akik hal híján belekényszerülnek a napi húsfogyasztásba" - húzta alá Lévai Ferenc.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!