Munka közben ennyi kávét iszunk

A magyar munkavállalók túlnyomó többsége munkaideje alatt sem hagyja ki az ebédet, legtöbben pedig otthonról vitt ételt fogyasztanak a nap közepén - derült ki egy friss kutatásból.

Miért fontos, hogy ne hagyjuk ki a reggelit? A dietetikus válaszol!

A hazai munkavállalók közel fele az íróasztal előtt ülve ebédel és rengeteg kávét iszik napközben - ezt a nem túl egészséges képet festette le a Profession.hu három évvel ezelőtt készült kutatása. A cég kíváncsi volt, hogy változtak-e a magyar munkavállalók étkezési szokásai, ezért újra elvégezte a korábban nagy érdeklődést kiváltó felmérést. A friss kutatás legérdekesebb megállapításai az alábbiak:

  • A dolgozók többsége (62%) saját bevallása szerint rendszeresen étkezik.
  • A válaszadók 51 százaléka kétszer vagy többször étkezik a munkahelyén, 43 százalékuk csak egyszer, 7 százalék azonban egyszer sem.
  • 24 százalék munkavégzés közben fogyasztja el reggelijét, 37 százalékuk még otthon sort kerít rá.

A húszas éveikben járó munkavállalókra jellemzőbb, hogy kétszer vagy többször étkeznek a munkahelyen, míg az 50-59 évesek körében a legmagasabb (az átlag kétszerese) azok aránya, akik nem szoktak munkahelyen, illetve munkaidőben étkezni.

Bár javult a helyzet, azonban még mindig sokan eszik meg az ebédjüket munkavégzés közben
Bár javult a helyzet, még mindig sokan esznek munkavégzés közben

Legalább már tartunk szünetet délben

A legnépszerűbb munkahelyi étkezés továbbra is az ebéd: a dolgozók 84 százaléka eszik délben a munkahelyén. A válaszadók majdnem kétharmada otthonról vitt ételt fogyaszt, de ma már csak minden ötödik ember eszik a számítógép előtt ülve. Az ebédszünet megtartása hatalmas javulás a három évvel ezelőtti helyzethez képest, mert akkor megállapították, hogy az emberek 40 százaléka munka közben kap be néhány falatot.

A korábbiakhoz képest némileg emelkedett (6-ról 10 százalékra), de még mindig igen alacsony azok aránya, akik vendéglátóhelyen ebédelnek vagy ételfutártól rendelnek (9%). Ezek a szokások továbbra is a magasabb végzettségűekre és a fővárosban élőkre jellemzőek inkább.

Töretlen a kávé népszerűsége

A rendszeres kávéfogyasztók száma 73 százalékról 81-re ugrott, ugyanakkor a 4 vagy több csészével megivók aránya 14 százalékról 11 százalékra esett vissza. Ez a kicsiny javulás talán annak is köszönhető, hogy a 30 év alatti munkavállalók között a legnagyobb azok aránya, akik elutasítják a kávézást. Ezzel együtt a kávéivás továbbra is a munkahelyi rutin része, mivel a dolgozók 46 százaléka napi 2-3 csészével tartja éberen magát.

A felmérés adatait érdekesen kiegészíti, hogy a válaszadók 63 százaléka saját bevallása szerint az átlagnál nagyobb hangsúlyt fektet az egészséges táplálkozásra . Legalább ugyanennyien áttanulmányozzák az élelmiszerek címkéit, 69 százalék pedig nemcsak figyel az elfogyasztott mennyiségre, hanem többet is hajlandó fizetni az egészségesebb táplálékért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.